- Blog -
Gépekkel gyártott kváderkövek a bolíviai Akapana piramisban
Elfeledett világok
2016-11-24
A korábbi civilizációk romjain új kultúrák alakultak és fejlődtek ki – az inkáktól az ajmara indiánokig. A szerte heverő kőblokkokból a spanyolok római katolikus templomokat építettek. Mind kevésbé emlékeznek vissza Tivanaku lakosaira. A mítoszok idővel egyre homályosabbá válnak. A tudás ismét elveszett, valahol a térben és az időben...
Gépekkel gyártott kváderkövek a bolíviai Akapana piramisban
Dél-Amerika második legnagyobb tava a Titicaca-tó. Peru és Bolívia között fekszik, 4000 méteres magasságban. Úgy tudni, a tó kora valahol 100 000 és két millió év között van. Az utóbbi évszázadokban a tó lassan visszahúzódott, és vesztett víztömegéből. Délen, a bolíviai oldalon található a Copacabana félsziget, ahol manapság is kiterjedt vízalatti kutatások folynak. Ez egyik utóbbi expedíció (1990) eredményei közé tartozik annak vitathatatlan bizonyítása, hogy a víz felszíne alatt kiterjedt városromok találhatók, hatalmas kváderkövekből épült templomokkal, több száz méternyi hosszú kikövezett utcákkal és lépcsőkkel, melyeket vastag algaréteg és vízi növényzet takar.
A Titicaca számos kérdést vet fel, többek között az alábbiakat:
A Titicaca azt jelenti „Puma”. Habár ez az elnevezés már több ezer év óta ismert a helyi lakosok körében, a nyugati emberek részleteiben csak mintegy 30 évvel ezelőtt ismerték meg, a műholdas felvételeknek köszönhetően, hogy ennek a hatalmas tónak a formája hasonlít egy pumáéra. Kérdés: Ki repült el a tó felett évezredekkel ezelőtt?
Tengeri flóra és fauna él a tóban. Kérdés: honnan került tengeri növényzet a világ legmagasabban fekvő tavába?
Miféle primitív törzsek rendelkeztek évezredekkel ezelőtt a vízalatti városok építésének technológiájával?
A szégyenteljes spanyol „hódítás” a dél-amerikai kontinensen a XVI. század folyamán az európai népek egyik legszégyenteljesebb cselekedete. A konkvisztádorokhoz krónikások csatlakoztak, akik feljegyezték az általuk megfigyelt csodákat. Sajnálatos módon, a feljegyzéseik nagy része továbbra sem elérhető a nyilvánosság számára. Az elérhető szövegek közé tartozik Pedro Cieza de Leon munkája, aki 1540-ben látogatott el a Titicaca-tó térségébe. Húsz mérföldre a tótól délre emlékművekbe, monolitokba és egy kővárosba botlott, melyet a helyi lakosok „Tivanaku” (Tiahuanaco) névvel illettek. Nagyon fontos város volt a távoli múltban, amikor 115 000 embernél is több lakott itt a városban, és még kétszer ennyi a környező területeken. Beszélvén az Inkával, megtudta, hogy ezek a romok már sok-sok idővel az inkák ideérkezése előtt is léteztek.
500 évvel később, régészek, a legtöbb esetben legalábbis, megegyeznek abban, hogy Tivanaku egy igen magasan fejlett, ám nyom nélkül eltűnt civilizáció alkotásának maradványa. A romok bizonyára a legrégibb ismert mesterséges alkotások a bolygónkon. Néhány régész és történész próbálkozása a monumentális alkotások közeli történelmi korokba helyezésére (körülbelül Kr.e. 1200-ra), nem más, mint a képzelet szüleménye. Tivanaku kultúrája gyorsan megsemmisült. Az úgynevezett „kultúra” semmilyen gyökérrel nem rendelkezik a térségben; nem található nyoma sem lassú, lépcsőzetes fejlődésnek, a magasan fejlett korszak elérésének. Valahogy túlságosan is egyszerű a kép: felbukkant egy hihetetlenül fejlett civilizáció, majd rejtélyesen eltűnt.
A kőromok a „Napkapuval” kezdődnek. Ez a bizonyos, tizenöt tonnás „kapu” egyetlen kőtömbből lett kifaragva. Kissé távolabb a Kalasasaya templom a régészet egyik csodája. A templom falai monolitokból készültek, kváderkövekből, ezeket azonban nem munkálták meg, ellenkezőleg „öntötték”. Manapság sem rendelkezünk ezzel a technológiával.
A fő templomtól egy kilométerrel távolabb rábukkanunk az Akapana piramis maradványaira; hatalmas, kékesszürke kváderkövek építik fel. A megmunkálásuk egyértelműen mutatja: gépek felhasználásával készültek! És még egy dolog: a kváderköveket egymáshoz fémgyűrűk kapcsolják! A két kőfejtő – ahonnan az építőelemeket idehordták -, 15 és 100 kilométerre van a helyszíntől. A kváderkövek tömege egyenként is több tucat tonna.
Néhány kőépület naptári, csillagászati, matematikai, építészeti és város-szervezési feladatot lát el. A kövek száma és elrendezése az év bizonyos napjai-hoz igazított. A Nap felkel minden nap, végighalad az égen, lenyugszik, aztán másnap ismét felkel, ám az előző helyhez képest kissé arrébb – a látóhatárhoz viszonyítva. A felkelő Nap első sugara a tavasz első napján hajszálpontosan Kalasasaya kapujának közepén halad át. A tavaszi nap-éj egyenlőség (amikor a nappal és az éjszaka egyforma hosszúságú) az újév kezdetét jelzi. Minden egyes nap a Nap újabb követ világít meg. A kövek puszta elhelyezésével pontosan meg lehetett állapítani az év adott napját. A nyár első napján a napsugár pontosan a szegletkőre vetült. A tél kezdetén a Nap Kalasasaya másik végpontjáról volt látható.
Manapság azonban a Nap sugarai nem pontosan a kőblokkok megjelölt helyeinek középpontját érintik. A magyarázat csillagászati eredetű. A Föld helyzete a Naphoz viszonyítva lassan megváltozik, néhány száz év után ez a változás már puszta szemmel is láthatóvá válik. Más szavakkal, a tavaszi nap-éj egyenlőség napján, a felkelő Nap sugarai nem pontosan a kapu közepén haladnak át, hanem egy kissé arrébb. Ezredévek alatt az eltérés még jelentősebbé válik.
Ez a tény késztette a régészeket (Posnansky/Broznansky, Schindler-Bellamy), hogy csillagász segítségét kérjék (Allen Steed), annak meghatározására, mennyi időnek kellett eltelnie a jelen helyzet bekövetkeztéig. A válasz – nyilvánvalóan - Kalasasaya építésének idejét adja meg korunkhoz képest, vissza a múltban. Az archeológusok következtetése: 17 000 év! A csillagász kicsit óvatosabb volt, az ő becslése 12 000 év.
Természetesen nem minden ember fogadja el ezt a bizonyítékot, miszerint a templom sok-sok ezer évvel ezelőtt épült, állításukat csupán az ilyen épületekre vonatkozó véleményükre alapozván. Kétség nem fér hozzá, felfogásukat nem fogják megváltoztatni, habár még ma sem áll rendelkezésünkre olyan technológia, mely segítségével, kváderkövekből, olyan várost építsünk fel, mint Tivanaku.
Kozmikus katasztrófa következtében kialakult világméretű áradás, 12 000 évvel ezelőtt, vezetett a város pusztulásához. A tengervíz visszavonulását követően, összetört kőtömbök hevertek szanaszét. Az emelkedő víz a város legtöbb utcáját és lakóházát elöntötte. A tenger hullámai tengeri flórát és faunát hoztak magukkal, és hagyták hátra a tó élővilágában.
A korábbi civilizációk romjain új kultúrák alakultak és fejlődtek ki – az inkáktól az ajmara indiánokig. A szerte heverő kőblokkokból a spanyolok római katolikus templomokat építettek. Mind kevésbé emlékeznek vissza Tivanaku lakosaira. A mítoszok idővel egyre homályosabbá válnak. A tudás ismét elveszett, valahol a térben és az időben.
Részlet Dr Sam Osmanagich „A Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata” című könyvéből.
Részlet a „A Boszniai Piramisok és a világ elveszett piramisainak vizsgálata” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
