- Blog -

Az idő a fizikai korlátokkal rendelkező földbolygó illúziója

Eltitkolt igazságok
2017-01-31

Eléggé elveszettek vagyunk annak megértésében, hogy mi található a mi lapos, kétdimenziójú megközelítésünkön túl. Mi van, ha az idő nem olyan, mint egy szalag, amit kifeszítünk a start ponttól a célvonalig? Mi van, ha az idő valóban rugalmas? Mi van, ha ez a rendes egyenes szalag valójában egy összecsavarodott szalag, ami össze-vissza hömpölyög, visszagyűrődik olyannyira, hogy nem felismerhető a kiindulópontja és a végpontja?

A legtöbb ember számára az idő a leglenyűgözőbb és legmisztikusabb dolog a világon. Soha nem tűnik úgy, hogy lenne elég időnk, bár alkalmanként az idő alig vánszorog és nincs tekintettel arra az erőtlen törekvésünkre sem, hogy ellenőrzésünk alatt tartsuk. Habár igyekszünk pontosan beosztani az időnket, számolgatjuk a másodperceket, időzónákra osztjuk a világunkat és óvjuk a nappalainkat, mégsem tűnik úgy, hogy valaha is uralhatnánk az időt. Épp ellenkezőleg: úgy tűnik, hogy az idő ural minket. Megpróbáljuk megnyújtani, vagy összesűríteni az időt, hogy minél többet tudjunk kihozni egy-egy napból. Sok ember a szeme sarkából egész nap az óráját figyeli és idegronccsá válik ettől a szorgalmas óraleséstől.

Biztos vagyok benne, hogy már személyesen is tapasztaltad azt, hogy mennyivel hosszabb ideig forr fel a víz, ha türelmetlenül nézed. Máskor pedig nem is számítasz rá, és már fel is forrt. És valószínűleg már észrevetted, hogy milyen gyorsan elszalad az idő egy jó partin vagy egy nyaraláson, miközben az unalmas, gyötrelmes találkozások csigatempóban telnek. Annak ellenére, hogy nem vagyunk képesek kontrollálni az időt, meggyőződésünk, hogy a modern technológiával némiképp uralkodhatunk rajta. Olyanok vagyunk, mint a kis apró repülő bogarak, amikor belegabalyodnak a hálóba és pimaszul le-föl ugrálnak, mert azt hiszik, hogy így kiszabadulhatnak.

Úgy tűnik, hogy az emberiség időuralásra vonatkozó rögeszméje különösen igaz a modern társadalomban. Eljutottunk a klasszikus napóráktól a homokórákig, a faliórákig, a karórákig, és most már a digitális és atommeghajtású óráknál tartunk. El kell azonban ismernünk, hogy az idő mérésére vonatkozó mélyről fakadó törekvésünk nem jelenti azt, hogy jobban tudnánk uralni az időt. A legtöbb ember számára túl rövidnek tűnik egy nap, amikor este hazaér és túl kevésnek tűnik az az idő, amit alvással tölt, mert megtagadja magától azért, hogy egyre több tevékenységet zsúfoljon bele egy-egy hektikus nap véges számú óráiba. Az emberek többsége állandóan határidőnaplót tart magánál, hogy egy apró másodpercet se tékozoljon el azzal, hogy nem elég tudatosan kezeli az időt. Nagyon aggódunk azon, hogy kicsúszik a kezünkből az idő.

Őseink egészen másként álltak az időhöz. Felkeltek reggel, amikor a nap sugarai megcirógatták az arcukat. Összehangolódtak a kora reggel finom fényeivel, melyek a korán kelők számára komoly lehetőségeket kínáltak. Tudták, mikor van dél, és tudták azt is, hogy mikor kezdődik a hosszú délután, amikor is a nap leszálló pályára állt, a hőség fokozódott, és a napi tevékenységek tempóját visszább kellett fogni, vagy egyszerűen félre kellett tenni azokat. Amikor a nap lebukott a horizonton, napi tevékenységeiket abbahagyták. Akkor jött el az a nyugodt időszak a család számára, amikor együtt étkeztek, beszélgettek, megbeszélték a nap eseményeit, és a holnap terveit. Ahogy a világ sötétségbe borult, őseink kihasználták a lehetőséget a szükséges pihenésre. Nyilvánvaló, hogy nekik kevesebb alvásmegvonásból adódó problémájuk volt, mint a mai elfoglalt embereknek, akik megpróbálják két végén égetni a gyertyát. Manapság többet akarunk kihozni minden egyes napból, és keressük azon lehetőségeket, melyek megszabadítanak bennünket az idő korlátaitól.

Rajongunk az időutazás lehetőségéért, vagy az időgépekért, melyek talán szabad mozgást engednek nekünk a megfagyott pillanataink korlátain kívül. Elszántan menekülünk a jelen pillanatból, szeretnénk valahol máshol lenni, mert talán azt gondoljuk, hogy a jövő ígéretesebb lesz és a múlt elfogadhatóbb. Sokan, akik érzik a modern kor problémáinak szorítását, egy olyan időbe vágyakoznak, ahol az élet lassúbb és nyugodtabb és mentes a modern élet stresszétől. Való igaz, hogy azok az eszközök, amelyek megkönnyítik a munkánkat és arra hivatottak, hogy szabadidőt szabadítsanak fel számunkra, inkább rabszolgasorsban tartanak bennünket. Most már muszáj extra időt fordítani a számítógépünkre, a mobiltelefonunkra, mosogatógépünkre, a robotporszívónkra és számos más olyan szolgáltatásra, amit kínálnak: az autószerelőtől kezdődően az állami hivatalokig, klinikákig és szépségszalonokig bezáróan. Mindannyian arra törekszenek, hogy időpontokra osszanak be minket egy szigorú rendben tartott előjegyzési naptárban, amibe tizenöt percenként új embert jegyeznek elő. E mögött az az emberi késztetés áll, hogy irányítsuk a sorsunkat és kezünkben tartsuk a napi eseményeinket, s így az az érzésünk lehet, hogy a világunkat is ellenőrzés alatt tartjuk és folyamatosan haladunk előre. Azt akarjuk érezni, hogy hatékonyan haladunk előre A pontból B pontba, és nem csak egy ponton ácsorgunk, vagy körbe-körbe megyünk.

Az, hogy képesek vagyunk mindent mérni, azt az illúziót nyújtja a számunkra, hogy ellenőrzésünk alatt is tartunk mindent. Így hát megmérünk mindent, amit látunk. Először is kategorizálunk mindent, és elrakjuk agyunk kis bugyraiba. Meg akarunk mérni mindent, és rendben akarunk tartani mindent. Mint a fizikai világ lineáris gondolkodói, mindenre leegyszerűsített módon akarunk gondolni. A célszalagot rekordidő alatt akarjuk elérni; ez a győzelem érzését kelti bennünk. Ha nem haladunk előre, akkor viszont veszteseknek érezzük magunkat. Az időgépet úgy képzeljük el, mint egy járművet, amit egyenes úton lehet vezetni. Ez jól mutatja be azt az emberi vágyat, hogy nagyon szabályosan szeretnénk eljutni A pontból B pontba, akár előre, akár hátra.

De, ahogy azt Marshall McLuhan is vitatja, a mi lineáris gondolkodásunk nagyon szűk látókörű. Eléggé elveszettek vagyunk annak megértésében, hogy mi található a mi lapos, kétdimenziójú megközelítésünkön túl. Mi van, ha az idő nem olyan, mint egy szalag, amit kifeszítünk a start ponttól a célvonalig? Mi van, ha az idő valóban rugalmas? Mi van, ha ez a rendes egyenes szalag valójában egy összecsavarodott szalag, ami össze-vissza hömpölyög, visszagyűrődik olyannyira, hogy nem felismerhető a kiindulópontja és a végpontja?

Részlet Von Braschler „Az időutazás 7 titka” című könyvéből

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR