Magyar ezotérium · Alternatív történelem

Badiny Jós Ferenc
Káldeától Ister-Gamig I-II-III.
Egyesített kiadás - 3 kötet egyben - A sumír-magyar nyelvazonosság bizonyítékai, A Sumír-magyar lelkiség és mitológia, A sumír őstörténet
Bolti ár: 9 990 Ft
Kiadói ár: 8 990 Ft

A könyvről bővebben

A sumír-magyar rokonosítási kísérletek eddig azért ütköztek össze az általános közvéleménnyel, mert e kísérletek lefolytatói - kevés kivétellel - dilettánsok voltak, akik nem tartoztak az úgynevezett „hivatásos” és egyetemi katedrával rendelkező kutatók közé. Gallus Sándor dr. egyik írásából idézem az idevonatkozó indokolást: „Manapság elfogadott és a szaktudományok művelői által követelt társadalom-strukturális szerep szerint csakis »szakember« hivatott tudományos kérdések felvetésére és eldöntésére...”

„Az intenzív speciális kiképzés és tudás tudata és társadalmi szerepe a szakembereknek központi helyzetet, más szóval autoritást biztosít. Ez az autoritás a megszerzett tudás kizárólagosságán alapszik.”

Mint a „mezopotámiai történelem és kultúrák”, valamint a „sumír nyelv és irodalom” egyetemi nyelv. rendes tanára - hivatkozva a dr. Gallus által meghatározott autoritásomra -, kötelességemnek tartom azt, hogy a sumír-magyar vonatkozásokat és kapcsolatokat megvilágítsam. Miután a magyarság sumír kapcsolatai nemcsak a nyelv, hanem a lelkiség és hitvilág területére is kiterjednek, s e két megjelölés mögött élő népesség tulajdonképpen azonos történelemmel, mitológiával és azonos tulajdonsággal rendelkezik, egy kötetben nem tudom mindezt bemutatni.

KÁLDEÁTÓL ISTER-GAMIG című munkám tehát három kötetből áll:

I. A SUMIR ŐSTÖRTÉNET
II. A SUMÍR-MAGYAR NYELVAZONOSSÁG BIZONYÍTÓ ADATAI
III. SUMÍR-MAGYAR LELKISÉG ÉS MITOLÓGIA

E három kötet sok adata és ténye mellett útmutatást is ad a segíteni akaróknak. A SUMÍR ŐSTÖRTÉNET fényt derít majd a magyar ŐSTÖRTÉNET-re is.

Könyvem ezen részében azt a sumírokra vonatkozó három szakaszt ismertetem, amely a legérdekesebbnek ígérkezik.

Nevezetesen:
KIK IS AZOK A SUMÍROK...?
HONNAN JÖTTEK ÉS HOGYAN ÉLTEK? HOVÁ LETTEK ÉS KIK AZ UTÓDAIK?

Annak a célnak az elérésében, hogy a honfoglaló magyarság egyik részének a sumír Babilonból Esztergomig nyúló vándorútját bemutassam, sokkal célszerűbbnek látszott mellőzni a történelmi események kronologikus rendjét, és azokat e három irányú kutatás szerint csoportosítani. Amikor a messze évezredekbe nézett kutató tekintetünk, mindig igyekeztünk a feledés ködét eloszlatni, és sohasem mondjuk azt, „így lehetett”, hanem az eddigi kutatási eredményeket idézzük, s ezekből az olvasó egyszerűen kiveheti a „történelmi valóságot”.

Nem célunk a „dicsőségkutatás” - hanem az, hogy a magyar nép történelmi igazságára rátelepedő sűrű fellegeket eloszlassuk, s ledöntsük a „bús feledékenység koszorúzatlan alakját” is.

Ennek a célnak az érdekében összesítjük a NIMRUD királyra vonatkozó eredeti, mezopotámiai adatokat is, mely - NIMRUD KIRÁLY NÉPE c. fejezet - az előtte felsorolt kutatási eredmények figyelembe vétele után érdekes megállapításokat tartalmaz a magyar nép mitológiájára és történelmi igazságára vonatkozóan.

A PÁRTOS-okkal is foglalkozom. Ugyanis a PÁRTOS BIRODALOM volt a sumír tudomány és műveltség utolsó megőrzője és beletartozik mindaz, amit eddig „szaszánida” eredetűnek hirdettek. Ugyancsak ennek az ötszáz évig álló birodalomnak a hagyatéka a sumír-pártos-jazig-hun-avar-magyar történelmi és nyelvi folytonosság is. A sumír-magyar vonatkozásoktól tehát el nem választható.

Dr. Varga Zsigmond dűlt ki az eke mellől, amellyel a teljesen feltöretlen mezőt igyekezett felszántani. Az ő ekéjét viszem tovább. Talán már az is érdem, ha valaki folytatja a megkezdett szántást.

Buenos Aires, 1970 karácsonyára,
Badiny Jós Ferenc, a Buenos Airesi Jezsuita Egyetem Sumerológiai Tanszékének ny. r. tanára

Bolti ár: 9 990 Ft
Kiadói ár: 8 990 Ft

Webáruházunk szolgáltatásai:

Azonnali átvétel vagy 1 munkanapos kiszállítás
Kézbesítés belföldre/külföldre
Személyes átvétel könyvesboltunkban
Bankkártyás fizetés is lehetséges!
Könyveinket kiadói áron vásárolhatod meg!

Termékjellemzők:

ISBN: 9786155647437
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 940 oldal
Borítás: Kemény kötésű
Kötés: fűzött
Méret: B5 méret

Ajánlatunk

a kategória további könyveiből
Badiny Jós Ferenc
A magyarság igaz őstörténelme
Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, A táltos Isten, Az Istenes honfoglalók, Jézushitű Atilla, A magyar Szent Korona.
Részletek
Badiny Jós Ferenc
A magyarság ősi gyökerei
3 könyv egyben - első kiadás - eddig könyv alakban sosem publikált tanulmányok és cikkek
Részletek
Franz Cumont
Mithras misztériumok
Egy letűnt misztérium-vallás eredete, történelme, tantételei - Bíró Lajos ajánlásával, előszavával
Részletek
A kategória további könyvei

Ajánlatunk

kiadónk újdonságaiból
Előrendelhető
Maureen J. St. Germain
Az Akasha krónikák megnyitása
Találkozás a krónikád őrzőivel és lelked céljának felfedezése
Részletek
Újdonság
Robert Lanza - Bob Berman - Matej Pavsic
A Biocentrizmus nagykönyve
Egyesített kiadás - három kötet egyben
Részletek
Előrendelhető
Arany László
Kolbrin Biblia
3600 éves ősi irat
Részletek

Könyvek

Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR