- Blog -

A keresztényüldözés fakó lovasa

Összeesküvés elméletek sorozat
2018-04-24

A keresztény vallás háttérbe szorítása és üldözése mind jobban tetten érhető. Mit tesz a Vatikán és a pápa? Jóformán semmit. A migránsokat istápolja, és közben szép lassan de biztosan becsukják a kapukat és szívüket a keresztények elől. De akkor kit képvisel tulajdonképpen Ferenc? Kinek a pápája lett ő? A válasz rettenetesen egyértelmű. Ferenc a migránsok fals pápája, egyfajta ellenpápa, aki a kereszténység érdekeinek ellenében ténykedik...

Talán soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer eljön az ideje annak, amikor a keresztény egyház feje oly buzgón támogatja a más vallású menekültek Európába özönlését, hogy közben megfeledkezik a saját nyájáról. Sajnos az elképzelhetetlen mégis megtörtént, és jelenleg is egy jól tetten érhető folyamat szemtanúi és áldozatai vagyunk. Ferenc pápa ugyanis a migránsválság kezdete óta figyelmeztet minket, szívtelen-lelketlen európaiakat arra, hogy minden egyes, hazáját veszejtett szerencsétlent be kell fogadnunk, méghozzá feltételek nélkül. Ő a nyitott Európa politikáját tartja ez ügyben célszerűnek, ahogyan George Soros buzgólkodik azon, hogy mielőbb megvalósuljon liberális rémálma, a nyitott társadalmak kesze-kusza hálózata, ahol mindenki mindenhol otthon van, de hazája még sincs sehol sem.

Nehéz nem észrevenni a párhuzamokat, főleg akkor, amikor Ferenc immár évek óta szinte kizárólag a migránsválságról tud papolni, siratja a közelkeleti testvéreket, megfedi az önző európaiakat, és még azt is megtette, hogy néhány migránst a Vatikánba fogadott. Persze arról elfelejtették tájékoztatni a közvéleményt, hogy a nagylelkű gesztust hónapokon át tartó megfigyelés és válogatás előzte meg, vagyis a pápa mondhatni biztosra ment, és miközben feltételek nélküli nyitottságról prédikál, az általa befogadottakat azért alaposan megszűrte. Ez az ő példamutatása – éppen olyan fals, hazug, képmutató, ahogyan az egész pápaság azzá vált az ő személyével.

Ferenc olybá tűnik, mintha a muszlimok védőszentjévé vált volna. Talán tényleg valami hasonló szerepkört szeretne betölteni és imígy bevonulni a történelembe. Miközben minden egyes nyilatkozata és cselekedete a migránsok megsegítéséről szól, valahogy teljesen megfeledkezett a saját nyájáról, azokról a keresztényekről, akik még mindig százmilliószámra akadnak szerte a világban, és éppenséggel ezekben a vészterhes időkben könyörögnének hozzá útmutatásért. Azonban Ferenc nem hallja meg ezeket a hangokat, nem áll ki a világszerte egyre hevesebb keresztényüldözések ellenében, nem ítéli el az Európában muszlimok és másodgenerációs, vagy friss migránsok által elkövetett aljas és gyáva, terrorista merényletek elkövetőit. Inkább a megbocsájtásról prédikál, és arról, hogy nem szabad engedni sem a haragnak, sem a gyűlöletnek, és különben is, az iszlám ugyebár a béke vallása. Nem lehetséges, hogy éppen ő nem látja, mi folyik ezen a földrészen! Hiszen mindenki érzékeli, hogy itt bizony Európa iszlamizálásáról van szó, egy jövőbeli Eurábia létrehozására irányuló első lépésekről, a keresztény gyökerű lakosság (most még) puha cseréjéről.

Tessék elmenni Londonba, ahol az ikonikus emeletes piros buszokon egyre gyakrabban tűnnek fel a reklámok helyén az „Allah Akhbar” feliratok, és ahol ugyebár egy pakisztáni származású muszlim a polgármester. (Aki nemrégiben kijelentette, hogy a nagyvárosi léttel együtt jár a terrorizmus hétköznapisága, és az egyik, a metróban történt robbantásos merénylet után képes volt kimondani azt, hogy „London egy nagyszerű és biztonságos világváros”. Nyilvánvaló cinizmus mindkettő…)

Ferenc azt sem látja, hogy Dél-Franciaország gyakorlatilag elveszett, hiszen az egykori gyarmatokról származók milliói lepték el ezeket a vidékeket. Németországban a 6 éven aluliak körében 45%os lett a migráns hátterű gyerekek aránya, Ausztriában hasonlóan kétségbeejtő a helyzet, Svédország pedig immár a szakadék szélén tántorogva válik a szemünk előtt egy egészen őrült, libsi-kalifátussá… Eközben pedig Ferenc minduntalan azt szorgalmazza, hogy fogadjunk be még több menekültet, még többet, annál is többet… Azt sem látja, hogy Európa szerte egyre súlyosabb méreteket ölt a kereszténység tudatos visszaszorítása és hivatalból való üldözése. Erről soha egyetlen szóval sem beszélt és nem ítélte el például azt az élelmiszerhálózatot (ami egyébként módfelett igénytelen termékeket árul pofátlan összegekért, ezzel végképp hülyének nézve az ott vásárló prolikat), amelyik az egyik termékének csomagolásáról egyszerűen eltüntette a keresztet.

Egy francia faluban, Gestében 2013-ban tettek a földdel egyenlővé egy templomot, mondván, annak fenntartása túl sok pénzbe kerül. A Vatikán egyetlen fillérrel nem segített, nem lépett közbe. A Saint Pierre-aux-Liens templomból csupán a tornyát tartották meg, talán azért, mert a jövőben jó lehet mecsetnek… 2015-ben a Párizsban álló Szent Rita templomot pusztították el azért, hogy a helyére szociális lakásokból álló épülettömböket emelhessenek. Találják ki, hogy kiket fognak ott elhelyezni… A brutális terv ellen tüntetőket a rendőrök ütöttékverték és vonszolták ki a templomból, nem sokkal később eljárást indítottak ellenük.

De nem csak a templomrombolásról van szó, amelyek ügyében a Vatikán mélységes-mélyen hallgat. Itt van annak a Jacques Hamel atyának az esete, akit 2016. július 26-án gyilkolt meg brutális módon két migráns. Egyszerűen elvágták a torkát. A Vatikán és a pápa arra sem vette a fáradságot, hogy részvétüket fejezzék ki és elítéljék ezt a bestiális erőszakot. Ez helyett Ferenc inkább migránsok lábát mossa és csókolgatja (2016. március 24, Róma), aztán meghívja őket ebédelni (2017. április 16, Leszbosz).

A keresztények? A gyülekezet, akik úgy érzik, hogy egyre inkább el vannak veszejtve és egyre nagyobb félelemben élnek a mind nagyobbra növekvő és mind erőszakosabbá váló közegben? Kit érdekel??? Arra sem figyelt fel sem a Vatikán, sem Ferenc, amikor 2017 júliusában Svédországban a totális és orwelli őrület közepette a hatóságok egy új rendelettel megtiltották, hogy a tanintézményekben a gyerekek asztali áldást mondjanak, vagy imádkozzanak. A kereszteket ekkorra már régen levették a falakról. Az új szabály betartását tanügyi ellenőrök garantálják, akik rendőri szervként razziáznak óvodákban és iskolákban, és ki tudja miféle büntetést rónak ki, ha a nem igazhitűeket rajtakapják egy miatyánkon…

De a Szíriában és úgy általában a közel-keleti térségben üldözött keresztényekért sem imádkozik senki (főleg nem a Vatikánban), pedig az Iszlám Állam által elfoglalt (és azóta felszabadított) területeken korábban elképzelhetetlen szörnyűségeket követtek el a magukat muszlimoknak mondó súlyos elmebeteg állatok – akik közül mostanság sokan, mint szerencsétlen menekültek tűnnek fel itt, Európában. Azzal ugye tisztában van mindenki, hogy a kis világháborúnak, vagy a következő világégés főpróbájának is felfogható (hiszen nagyjából az összes nagyhatalom érintett abban) szír pokolban rendszeresek a keresztények legyilkolása halomba lövéssel, lefejezéssel.

De ez csak a felszín. Az Iszlám Állam gyilkológépei az egyik településen a helyi péküzembe tereltek keresztény gyerekeket és egyszerűen bedarálták őket egy dagasztógép segítségével. Így, ahogy le van írva, szóról-szóra. Rövid időn belül 250 gyermeket mészároltak le ezzel a sátáni módszerrel. Hallott bárki is bármilyen együttérző vagy elítélő nyilatkozatot a pápától? Nem? Persze, hogy nem, hiszen ő nem ér rá ilyesmivel foglalkozni, miközben a migránsok (és köztük potenciális terroristák, háborús bűnösök) lábát mossa és csókolgatja.

A BBC-nél van egy etikai és felekezeti csoport, ami időről-időre megvizsgálja, hogy a televízió berkein belül arányosak-e a különböző kisebbségi és vallási jellegű műsorok, illetve maga a hangvétel. Nos, ők 2016. májusában arra jutottak, hogy a BBC arculata túl keresztény. Nem fogják kitalálni, hogy ezt a csoportot ki vezeti. Egy bizonyos Aaqil Ahmed… 2016. márciusában az EasyJet légitársaság egyik járatáról távolítottak el egy férfit, bizonyos Laolu Opebiyt, méghozzá azért, mert az út során elrebegett egy keresztény imát. Az EasyJet szerint ez nem tolerálható. 2016-ban Hamburgban alakították át egy templomot mecsetté, a torony tetején levő keresztet eltávolították és a helyére egy muszlim jelkép került. Hamburgban egyébként 50 mecset van. Ez a félelmetes trend egész Európára jellemző.

A keresztény vallás háttérbe szorítása és üldözése mind jobban tetten érhető. Mit tesz a Vatikán és a pápa? Jóformán semmit. A migránsokat istápolja, és közben szép lassan de biztosan becsukják a kapukat és szívüket a keresztények elől. De akkor kit képvisel tulajdonképpen Ferenc? Kinek a pápája lett ő? A válasz rettenetesen egyértelmű. Ferenc a migránsok fals pápája, egyfajta ellenpápa, aki a kereszténység érdekeinek ellenében ténykedik.

Hiszen a többségében muszlim „bevándorlók”, akiket olyannyira pártol, egyebek mellett a kereszténység elpusztításában látják sajátos kis üdvösségüket… Tehát: Keresztényellenes migránsok – azokat támogató „pápa”. Eléggé egyszerű levonni a megfelelő következtetéseket, igaz? Nem győzzük hangoztatni: Ferenc számos esetben szót emelt a messzi földről ide érkező „elesettek” védelmében, azonban a terrorista cselekmények európai áldozatainak holttestei fölött szenvtelen módon tekint el a távolba, ahol felderengenek az egyencsónakokban érkező, 90%-ban fiatal férfiak újabb és újabb, végeláthatatlan tömegei.

De van itt egy felsőbb hatalom is, akivel Ferenc minden bizonnyal és a jelek szerint összejátszik. Ez pedig az a háttérerő, az úgynevezett Elit, amelyik már réges-régen eltervezte a hagyományos Európa megsemmisítését, a fehér ember elpusztítását, a nemzetállamok lebontását!

Részlet az Összeesküvés elmélet sorozat 19. „A Vatikán hamis prófétái” című részből

Részlet a „A Vatikán hamis prófétái” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR