- Blog -
A fényőrző férfi és az örök napasszony
Magyar ezotérium
2019-04-22
A férfi a magőrző, a magadó, fényőrző, a „primordiális eredő”, a nagy Egy. Nagy általánosságban ő az, aki ad, és nem befogad, ebben a megközelítésben benne van minden.A nő az Ősanya, a Nagyanya. A termékenységnek, az élet továbbadásának a megtestesítője. Az Örök Asszony. A férfinak úgy társa, hogy tulajdonságaiban, rendelt feladatait illetően tökéletesen kiegészítője, poláris ellentéte. Ő a befogadó.
A férfi a magőrző, a magadó, fényőrző, a „primordiális eredő”, a nagy Egy. Nagy általánosságban ő az, aki ad, és nem befogad, ebben a megközelítésben benne van minden. Mivel a régi ember régi hitében mindent a ciklikusság uralt, mivel minden elmegy és megjön, meghal és feltámad. A csillagok, a föld, a természet, az ember, az állatok, a növények, minden. Ennek az örök visszatérésnek a függvényében a férfinak is van ciklusa, amiről már korábban is említést tettünk. Ez a ciklus a maszkuláris, maszkulin férfi energia égi-földi ciklusa, ami hosszabb, és természete szerint is állandóbb, mint a női ciklus. A férfi az égi Nap földi, emberi, lelkes-szellemes-fényes megjelenítője, a család feje. Ő a keménység, a határozottság, az erő, a dominancia, az uralás, az égi hatalom ura. Ő tesz valakit azzá ami, ahogy a népi műveltség fogalmaz róla. Ő az Ember. Mert ugye úgy van egy pár, hogy van egy Ember meg van egy Asszony, akik ketten lesznek egyek, hogy legyen egy harmadik. Az ember szava az Ég, a Nap szava. A harcos szava. Ő a küzdés ura. Minden nehézség legyőzője. Ő teremt azzal, hogy az asszony általa fogan meg. Az ember szeme a hagyomány szerint mindig az egészet, a teljességet látja, a részleteket nem figyeli, ahogy mondják, „azzal nem él”. Mint ahogy a Nap is mindent bevilágít, megmelegít válogatás nélkül, a teljesség univerzalitásának kozmikus igényével. A részletek, a finomságok, vagyis az abszolút kis része az egész számára nem jelentős. Annak a „figyelését” a férfi, mint Nap, átadja másnak, vagyis annak, aki közvetlenül mellette van, és ezzel egymást mintegy földi-égi kozmikus egységben kiteljesítik, kiegészítik. Kerényi és Eliade ezt a kiteljesedést egy olyan komplett aktusnak vélik, aminek a megvizsgálása, átlátása egyértelműen könnyebb és komplexebb a pogány hagyományban, mint a későbbi vallásokban. Ahol már a kozmikus analógiák többszörös lefedésben vannak, vagy egész egyszerűen a felismerhetetlenségig le vannak fedve, össze vannak kavarva. A férfi maszkuláris energiák földi uralása, és az ezekhez kötött jelenségeknek az ismerete és rítus szerinti megjelenítése és felszínre hozása, a férfi dolga. Ha ezt nem teljesíti, akkor nem férfi. A férfi a harcos. Ő a védelem, a tanítás, a döntés. Ezért az ő döntéseinek, tanításainak, védelmének világosnak, naptermészetűnek kell lennie. Mert ha nem így van, akkor nem felelt meg a feladatának. S mindannyiszor újra fog születni, amíg a rendelt és előző életéből következő feladatát, feladatait tökéletesen nem teljesíti. Ha mindezek teljesülnek, a létezés nagy „forgóvirágában” továbbléphet, mert feladatát maradéktalanul teljesítette.
A nő az Ősanya, a Nagyanya. A termékenységnek, az élet továbbadásának a megtestesítője. Az Örök Asszony. A férfinak úgy társa, hogy tulajdonságaiban, rendelt feladatait illetően tökéletesen kiegészítője, poláris ellentéte. Ő a befogadó. A primordiális eredő „fogadója”. A misztikus-kozmikus Egy után az égből jött második. A mindenkori Asszony, aki befogadva „kihajtja a magot”, szül, teremt. Megadja az élet folytatását. A földi megtestesülések megadója. A magasság, a fallikus égbe törekvésnek az ellentéte. A mélység, a befogadás megteremtője. Az éjszaka és az éjszaka állatainak istenasszonya. A sejtelem, a megérzés, a hűség és a hűtlenség Ő maga. A pogányok úgy vélték, hogy a férfi mindig tanít és a nő mindig nevel. A puhaság, a finomság, a gyengédség és a jó szolgaság megtestesítője. A régi, magyar hitben a jó szolgaság kifejezés jó szolgálatot jelentett, és nem a mai szóhasználati értelem szerinti rabszolgaságot. Ahogyan a régi hit szerinti ember ismerte a jó és rossz ellenség fogalmát is, amit a mai ember ebben a formában nem tud értelmezni. A jó ellenség mindig szemtől szemben jelenik meg, és a harc, amit vele szemben vív a harcos, az jó harc, tisztességes és egészséges – mert a harc, a küzdés a létezés legfontosabb feltételei közé tartozik. Ha a harcos nem harcol, nem végzi a feladatát. Azt, amiért ide a földre leszületett.
A rossz ellenség meg az Ármánytól van. A gonoszság és a sötétség rossz, magát örökké változtató, de egytermészetű, sötét égen született istenétől van. Akit Ártónak nevez a régi hit. Ő az, aki soha nem szemben támad, és ő az, akivel a harcos sohasem harcol – csak elpusztítja azt, vagy az pusztítja el őt. A nő az, aki ellátja, segíti a családfőt. Főz, és minden olyan dolgot ellát, amire a másiknak nincs feladata. A nőnek bensőséges és nagyon közeli viszonya van a Holddal; vagy a Hold Leányának nevezik, vagy a Hold szeretőjének. De mivel a Hold „olyan nagyon magasan ragadott az égen, és teljes arcát csak ritkán mutatja, mivel a földre néző arca hol fogy, hol nő, de ritkán egész” – a nő és Hold kapcsolatát a férfinak úgy kell vennie, hogy a Hold csak ritkán uralja a maga teljességében az asszonyt, de így is „gyakran megforgatja”. Ezért van úgy, hogy csalárddá vagy megbízhatatlanná teszi. Ilyenkor táltost vagy vajákost hívnak hozzá, hogy a belé szállt rossz holdtulajdonságokat „túlzott ezüstfényléstől megszabadítsák és megaranyosítsák, megnaposítsák”.
Ha a nőt születésekor túl sok napsugár éri, akkor harcos amazonná tud változni, és igen sok férfitulajdonság szorul bele. Ha viszont születésekor a Hold teljesen „megfeledkezik” a Napról, akkor megbízhatatlan, jellemtelen, akarat nélküli lénnyé változik a nő. Ilyenkor, amikor felnő benne a gyermeklélek, azt hamar ledobja, és a gyermeki rácsodálkozás és kedvesség helyett az értéktelen és folyamatos változékonyság, kiszámíthatatlanság lesz úrrá az asszonyon. A női ciklust természetesen a Hold adja, mint a vizek és a növények nagy részének ciklusát. Ez a ciklus jóval rövidebb és jóval megjelenítettebb, láthatóbb, mint a férfié. Jobban leuralja és megviseli az asszonylényt, mint a férfi ciklusa a férfiét.
Részlet a „Pogány Biblia” című könyvből. Kattints a teljes könyvért:
