- Blog -

A fehér és a fekete magyarok (Duális vallás és társadalom)

Magyar ezotérium
2016-05-22

E világ, a földi lét kettős természete az ember ős-tapasztalata. Ezért a „kettős szimbolikus osztályozás” sok népnél megtalálható. A legtöbb ilyen rendszerben a bal oldal egybetartozik a nőivel, alsóval, északkal, a Holddal, a feketével, a betegséggel, a halandósággal, a vízzel, a nyugattal, alsó világgal, démonokkal, stb; míg a jobb oldal a férfival, a felsővel, délivel (keletivel), a fehérrel (pirossal), a Nappal, a halhatatlansággal, egészséggel, világossággal, a tűzzel, a nappallal kapcsolódik össze...

Ezt nyelvünk pl. a bal és a baj, valamint a jó és a jobb összefüggésével fejezi ki. Az egyiptomiak „a világmindenség egészében >>Ég és Föld<< képében tüntették fel”, és magát a Földet is „dualisztikusan értelmezték, mint Északot és Délt, mint Hór részeit és Széth részeit, mint két földet vagy két partot...”

Az ókori Egyiptomban a „kettős uralkodás közvetett nyomát nemcsak a fáraó -mint Felső- és Alsó-Egyiptom ura - kettős címében lehet látni.”
Az inkák birodalmában ugyanez a rendszer érvényesült: két király uralkodott, az egyik az északi fővárosban, Quitóban, a másik Cuzcóban (='Köldök') (Az inkáknál ugyanolyan Nap-kultusz volt, mint Egyiptomban.)

A kettős királyság eredetileg bizonyára az iker-mítosztól elválaszthatatlan volt. Így lehetett őseinknél is (Hunor-Magor), de Romolusról és Rémuszról szóló monda is ezt példázza. Az afrikai dogonok (az ikeristenségeket alapvető jelenségűnek tekintették”. A dogonoknak a mindenség ikerségéről vagy kettősségéről vallott felfogása is emlékeztet a pythagoreusok tanítására.

„Óceánia számos népénél legendák keringtek egy iker fivérpáttól, akik közül az egyik okos, erős, értelmes, jóságos, a másik vad, gonosz, buta és szerencsétlen.” A hegyi maják eposzának egy főhőse egy ikerpár, akik a föld alatti birodalom urai ellen harcolnak, végül győzelmet aratnak és lesznek a Nap és a Hold.

Veres Péter a magyarság őseihez szorosan hozzátartozó szimbolikát, az állatküzdelmi jeleneteket, az ún. szkíta kultikus művészetet úgy értelmezte, hogy a „totemizmussal kapcsolatos, az égimadár-földi állat, vagy húsevők, fűevők bináris oppozícióra épült” és e népek „duális társadalmi szerkezetét (2 frátria, 2 fejedelem) szimbolizálja.” A magyar kettős fejedelemség természetesen az ősi dualisztikus vallásunkra vezethető vissza, miként a fekete és fehér magyarok elkülönülésére is.

Rendkívül érdekesek közeli nyelvrokonaink, a manysik és chantik hagyományai társadalmuk kettősségéről. A Por és Mosz nemzetség viselte az „Égi nemzetség emberei” nevet, a Por frátria pedig a „Földi emberek” nevet. Mosz háza az égben van, hét csillagképből álló csillagképben, ő az, aki a Tejúton űzi a hatlábú szarvast. Mosz tehát a Numi Tóremtől, az Égi Atyától származó ős. Ellenben a Por frátria származását a föld őslakosságából vezeti le, sőt, a nemzetségek ősanyja kígyót-békát evő boszorkányos lény, aki föld alatt, mocsarak mélyén lakik. A Por frátriához a medve és a vörösfenyő tartozik, míg égi Mosz nemzetség totemjei a liba és a nyírfa. Mivel pl. az osztyák-szamojédoknál is az alsó világ színe fekete, a frátriákhoz is kötődhettek sajátos színek. A földdel és az alsó világgal kapcsolatban álló néprészt tartották minden jel szerint „feketé”-nek, míg a felső, égi világból eredeztetett néprészhez, vagy nép-félrészhez a fehér szín (nyírfa, fehér állatok, pl. fehér ló!) tartozhatott. Ez lehetett a fekete és fehér magyarok elkülönülésének mitikus háttere is.

Egyiptom Kemet (=fekete) elnevezése mögött is e dualisztikus felfogást kell keresnünk, hiszen fővárosának neve meg „Fehér Fal” volt. A magyar uralkodói központok „Fehérvár” neve is a vezetők égi eredetére (és egyben a fehér magyaroktól való származására) utalt. Sőt, e városokat a fehér magyarok alapították, amit a gabonaszem-nevű Árpád esetében pl. a Thuróczky-krónika is megerősít, hiszen Árpád először (Székes)-Fehérvárnál állt meg, a Noé hegyén. A gabona-szem mitológiai jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Noénak ugyanis mind a három utódja kapcsolatos a magyarság mitikus őseivel. A Szem, (K)hám és Jáfet nevek értelmezése világítja meg ezt. A Jáfet név ugyanúgy „mag”-ot (gabona-magot) jelent többek között finn nyelvből megfejtve.

Ezért említik a Bibliában Magógot éppen Jáfet utódai közt. Az eredeti hármas tehát Szem (K)hám és Mag volt. A Hunor-Magor páros eredetileg Kummuh-nak, vagy inkább Kommag-nak (változatok: Kummag, Kummagy, stb.) nevezhették (vö. a nepáli khám-magar népnévvel!) A lényeg az, hogy a Mag nevű ős kétségkívül a feketeséggel, míg ikertestvére, hun (vagy kun) Hám vagy Kám a homállyal, vagyis a félsötéttel van eredendő kapcsolatban. Míg a mag belsőt, a hám külsőt jelent a nyelvünkben (míg a belső sötét, a külső már világosabb). E dualitást, melyet még az ős-név tükörszimmetrikus megfordításával is kifejeztek (a mag fordítottja a hám, lásd pl. a mag mák változatát), a harmadik ős személye lépi túl. Ugyanis a szem a látás, a fény, vagyis a fehér képviselője (őseink a napot és a Holdat, az égitestek gyermekeinek tekintették, ugyanúgy, ahogy az egyiptomiak), amelyet a gabona-szem is jelképez! Tehát Szem volt a fehér magyarok, a szabirok (vö. szumir, szemere, finn szuomi, lapp számi stb.) őse. A magyar (=Magor) nevet eredetileg a fekete magyarok viselték. A IX. századi fekete magyarok lehettek az alsóbb rangúnak tekintett földies jellemű néprész, míg a hét törzs népe, a VII. században érkezett fehér magyarok (szabirok, „kései avarok”) eredeztethették magukat az Égből (erre mutat hetes törzsi tagolódásuk, ami hét csillagból álló csillagképre éppúgy utalhat, mint a hét égi világra!)

A „földies” fekete magyaroknál nem mutatható ki ilyen törzsi tagolódás.
Az égből leereszkedő fehér (vagy arany-) bárány éppúgy a fehér (égi) törzsek totemje lehetett, mint az égi, Napos-Holdas-Csillagos Csodaszarvas.

Érdekes, hogy a nuerek „az ikrek, akárcsak a madarakat >>föntről való embereknek<< és >>Isten gyermekeinek<< tekintik”. Az ikerpár egyetlen személyisége szent, fizikai kettősségük pedig a világival függ össze. Afrikai társadalmakban is a fehér jelképisége a jó ómennel, az egészséggel stb. függ össze, vagyis pl. „a Legfőbb Isten és más szentségek papjai általában fehér ruhát viselnek”. Hasonló jelenséget hordoz az alkímia is, amely egyiptomi eredetű: abban „a nigredo utáni fázis, vagyis >>a fehér mű<< vagy az albedo spirituális téren valószínűleg a >>feltámadásnak<< felel meg”. A magyar hagyomány üzenete is az, hogy a földi kettősségnél, az „elvetett” mag-állapotnál (Hunor-Magor) magasabb rendű a feltámadott, az égi, a fehér, mely túl van a dualitáson. Míg az e világi kettősség, a mennyei kettősségen-túli egység a Fény birodalma.

Részlet Bíró Lajos „Az ősmagyarok mitológiája” című könyvéből.

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR