- Blog -

Feudalizmus, kapitalizmus, globalizmus

Összeesküvés elméletek sorozat
2019-02-22

Az őskorszak óta mindig minden egyes népcsoportra, nemzetre, országra vagy birodalomra rátelepedett egy úgynevezett „Elit”, amely kikiáltotta magát vezető testületnek és onnantól kezdve ilyen vagy olyan módszerekkel biztosították azt, hogy az emberek soha ne tudjanak megszabadulni az éppen aktuális, általuk kialakított rendszerből. A történelemnek nincs olyan szakasza, ahol ne egyfajta alárendeltségben lennénk a kevesek által...

Feudalizmus, kapitalizmus, globalizmus... Három kifejezés, elviekben három különböző jelentéstartalommal, gyakorlattal, azonban a valóság az, hogy mindhárom egyazon módszertant alkalmazza, más és más, a kornak éppen megfelelő eszközökkel. Sőt, tovább megyek: Ebbe a felsorolásba teljes nyugalommal bevehetjük a kommunizmus, fasizmus és nácizmus kifejezéseket is.

Lehet, hogy egyesek számára hajmeresztő lesz a megállapítás, de sajnálatos módon mindegyik pontosan ugyanarról szól. Amennyiben ezeket az izmusokat teljesen lecsupaszítjuk, lehúzzuk róluk a díszes, megtévesztő szándékkal rájuk ruházott csomagolást és meglátjuk a maguk pőre valóságukban, azonnal szembetűnővé válik, hogy semmiféle érdemi különbség nincs közöttük. Mindösszesen a retorika az, amely ilyen vagy olyan módon más és más színezetet ad ezeknek az ideológiáknak, de a vége mindig ugyanaz: nyomor, szenvedés, milliók halála, nélkülözése és persze végül az öltönybe bújtatott, nyakkendős barbárság diadala. Ez a rendszer nem szól másról, mint a legszélesebb értelemben vett néprétegek tökéletes, mindenre kiterjedő elnyomásáról és kizsákmányolásáról. A globalizmus az előző kísérletek, „fejlődési” szakaszok egyfajta csúcspontja, az azokból következő, az Elit szándékai szerinti végállapot. A társadalmi evolúció csúcsa, amelyen túl már nincs semmi. Mármint az ő, szűkre szabott társadalmi eszményképük szerint.

Manapság már elvetendő, sőt, megvetendő a feudális, kommunista avagy fasiszta rendszerek alkalmazása, sőt, a korai vadkapitalizmust is meghaladottnak gondolják a legtöbben. Ez bizony álszent és gonosz megtévesztés. A jelenlegi trend szerint a globalizmus az elképzelhető legtökéletesebb gazdasági és társadalmi szisztéma, ami biztosítja egyrészt a demokráciát, szavatolja az emberi alapjogok érvényesülését, munkát, jövedelmet ad, fejlődést és azonos, tehát átlátható jogrendszert teremt a világ minden pontján. A különböző kereskedelmi, gazdasági és politikai uniók, szövetségek egyetlen hatalmas, az egész bolygót behálózó rendszerré állnak össze, ami azért áldásos, mert így valósul meg a szabad áru- és munkaerőáramlás ideája. Ez mind csodálatosan hangzik, azonban egyvalamit elfelejtenek közölni az emberekkel. Mégpedig azt, hogy ez az áldott nagy szabadság nem rájuk vonatkozik (legfeljebb papíron), hanem elsősorban a nagyvállalatokra, a multinacionálissá terebélyesedett cégekre.

A globalizáció tulajdonképpen és a kiötlői által is bevallottan nem más, mint maga az Új Világrend. Legalábbis annak egyfajta bábállapota, egy előkészítő fázisa, amelyben a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok összeolvadnak, sematikussá válnak, vagyis az egész világ uniformizálódik. Egyforma üzemek, áruházláncok, áruk, termékek, ugyanaz a jogrendszer, mindenütt hasonló környezet várja a tisztelt nagyvállalkozókat. Nagyon kényelmes, hiszen az embert így nem érhetik kellemetlen meglepetések. Az uniformizálódás nem egy újkeletű jelenség és szándék. A kommunisták és a nácik pontosan erre törekedtek. Elvetni minden különbözőséget, sokszínűséget, ugyanolyan mesterkélt és már középtávon is élhetetlennek, elviselhetetlennek bizonyuló arculatot adni a különböző népeknek, országoknak, ugyanazt a környezetet megteremteni mindenhol. Még az embereket is uniformizálni akarják például a divattrendek, az egyfajta kultúra akár erőszakos terjesztésével. Így ugyanazok a gondolkodási és viselkedési sémák alakulnak ki az egész emberiség esetében, vagyis a teljes populáció nem csak hogy könnyedén irányíthatóvá, utasíthatóvá, de nagyszerűen kiszámíthatóvá is válik. De nincs új a nap alatt, ez köztudott.

Az emberiség túlnyomó része ugyanis amióta világ a világ, elnyomásban és nélkülözésben vegetált. Az őskorszak óta mindig minden egyes népcsoportra, nemzetre, országra vagy birodalomra rátelepedett egy úgynevezett „Elit”, amely kikiáltotta magát vezető testületnek és onnantól kezdve ilyen vagy olyan módszerekkel biztosították azt, hogy az emberek soha ne tudjanak megszabadulni az éppen aktuális, általuk kialakított rendszerből. A történelemnek nincs olyan szakasza, ahol ne egyfajta alárendeltségben lennénk a kevesek által. Hívhatjuk ezeket a rendszereket különbözőképpen és hazudhatjuk azt, hogy ezek között hatalmas különbségek vannak, de az igazság az, hogy a feudalizmus és a demokrácia között csupán módszertani különbségek mutatkoznak.

Az alaphelyzet mindig ugyanaz: A hétköznapi ember, az egyszerű munkavállaló, az úgynevezett „lakosság” vagy nyáj arra rendeltetett, hogy kiszolgálja az aktuálisan hatalmon levőket, termelje számukra a profitot, de leginkább az extra profitot. Vajon mi a differencia az egykori földesúr és korunk „munkaadó” vállalkozója között? (Egyébként a „munkaadó” kifejezés is beszédes, hiszen valóban, munkát azt valóban ad roskadásig, de a megfelelő javadalmaztatásról immár nem igazán eshet szó… Ugyanez vonatkozik a „kenyéradó” kifejezésre is. Kenyérre mindig lesz elég pénzed annak a bérnek nevezett zsebpénzből, amit nagy nehezen megkapsz, de másra nagyjából esélytelen vagy…).

A kérdés majdhogynem költői. A földesúr és a vállalkozó ugyanabban érdekelt és hasonló módszereket alkalmazva jár el. Ami változott az, hogy most már szabadon megválaszthatod magadnak a Gazdát. Vagy dolgozhatsz egyszerre több Gazdának is. Abban is történt némi változás, hogy a Gazdának mostanság többet kell a közösbe – vagyis a Legfőbb Gazdának - fizetnie a különböző adók és járulékok formájában, de ebből megint csak nem látunk vissza túl sokat, hiszen amit az állam levesz a Gazdától, azt a népképviseletre felhatalmazott politikusaink és azok érdekkörei teszik zsebre.

Alapvetően azért nem annyira szembetűnő és kényelmetlen a jobbágy és a mai munkavállaló közötti egyezőség, mert jelenleg viszonylagos kényelemben élhetünk, a nélkülözés nem olyan nagy mértékű (legalábbis a Nyugati civilizáció tájékain) mint anno, a puszta kizsákmányolás, szabadrablás is illendőbben zajlik le. Vagy ha nem illendőbben, de kifinomultabban. A lényeg az, hogy a világ egyszerű emberei, azok, akik egyébként azt felépítik és működésben tartják, továbbra is rabszolgáknak tekintendők. Méghozzá többszörös módon. Egyrészt bérrabszolgák. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett munkájukért cserébe aránytalanul kevés fizetséget kapnak készhez. Persze ilyenkor felmerülhet a valóságot relativizálni igyekvő kérdés: Mihez képest aránytalan egy fizetés? Nos, egészen konkrét módon a mindenkori profithoz, extra profithoz képest.

A multinacionális cégek korában a bérrabszolgaság az aranykorát éli. A nagyvállalatok sáskahadakként kelnek át országokon, földrészeken, első lépésben kizsebelik az államot a különféle befektetési támogatások formájában (vagyis az éppen akkor regnáló és megfelelően korrumpált korány adja a szükséges földterületet, ingatlant, adókedvezményeket stb.), aztán jöhet a dolgozók nyúzása éveken át. (Minimálbérezés, embertelen körülmények, szinte teljesíthetetlen elvárások, spártai fegyelem, szélsőséges tekintélyelvűség, ami tulajdonképpen maga a megtestesült diktatúra.) És miután a nagyvállalat fejesei úgy döntenek, hogy x év elteltével nem rentábilis fenntartani az üzemet, áruházi kirendeltséget, szépen felszámolják az egészet és mindenkit szélnek eresztenek. Nem árt megjegyezni, hogy ez általában akkor szokott bekövetkezni, amikor lejár az állam által garantált adó- és járulékfizetési kedvezményes időszak…) Ilyenkor a multinacionális cég ugrik egy nagyot és egy úgynevezett kedvezőbb gazdaságú klímával rendelkező országba telepedik át. A kedvezőbb gazdasági klíma azt jelenti, hogy ott még kevesebb adót, járulékot és bért kell fizetni, ideális esetben mindezt úgy, hogy még lazábbak a dolgozókat védő szabályozások, vagyis még iszonyatosabb körülményeket lehet teremteni a számukra.

A világ fejlettebbnek mondott részein, ahol az úgynevezett nyugati civilizáció a honos, ez a gyakorlat szép lassan kihalni látszik. No nem azért, mert az állam végre észbe kapott és megfelelő, regulatív intézkedések meghozatalával arra tudja kényszeríteni a multikat, hogy legyenek végre emberségesebbek, hanem azért, mert ezekből az országokból jó ideje kivonult mindenféle ipar, termelőtevékenység és jobbára csak a szolgáltató szektor maradt a helyén. A gyárak, összeszerelő üzemek és egyéb, értékteremtő vállalatok réges-régen átköltöztek a távol-keleti régió szerencsétlenebb régióiba, ahol aztán tényleg bagóért lehet foglalkoztatni a munkaerőt napi 12-14, vagy akár 16 órában, természetesen a hét minden egyes napján.

Ez lenne tehát a gazdaságilag kedvező klíma egy multinacionális cég számára. Az, ahol továbbra is fenntartható a bérrabszolgatartás doktrínája, ahol a munkavállalókat semmiféle jog nem védi és így tökéletesen kiszolgáltatottak a tőkéseknek, vagyis korunk földesurainak. Ez ma sincs másként, és ahogy arra már céloztam, egy réges-régi módszert alkalmaznak újra és újra, átcsomagolva, átöltöztetve. De a legalapvetőbb eljárás már-már ősinek mondható.

Részlet az Összeesküvés elméletek sorozat 25. „A globalizáció hiénái” című részből

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR