- Blog -

Otto Rahn személye évtizedek óta megosztja az embereket, de az is igaz, hogy nélküle egy olyan téma maradt volna feltáratlan, mely nélkül a történelem egyik nagyon fontos területe merült volna a feledésbe. A katharok történelmét kutatók a mai napig az ő kutatásait veszik alapul, de múltja miatt "nem illik" megnevezni, hogy a források alapját egy olyan személynek köszönhetjük, aki egy személyben annyit tett a történelemkutatás oltárára, mint addig még senki. Az ő neve Otto Rahn

A Jézus eljövetelére vonatkozó prófécia teljesen tisztán és egyértelműen ki van fejtve a buddhista irodalomban; nem tagadható meg a párhuzam, az evangéliumok erkölcsi tanítása egyértelműen megtalálható a Jézus idejében készült buddhista könyvekben. Ezek a tények egymás mellé helyezve minden kétséget kizárnak a tekintetben, hogy Jézus ellátogatott ebbe az országba...

Téma: Misztikus vallástörténet
Arany László: A Kolbrin-Káld Biblia 2017-12-26

Igen kevés azoknak a száma, akik egyáltalán valaha is hallottak a Kolbrin Bibliáról. Hosszú évszázadokon át pihent, míg első kiadása megjelent. A Kolbrin Biblia 11 könyvet tartalmaz, közülük hat egyiptomi és öt kelta eredetű. Új-Zélandon vehette kezébe először a szélesebb olvasóközösség, amikor is a két évvel korábban, a Remény és Hit közösség korelnöke által szétosztott könyvek alapján a Káldi Hit nevű metafizikai szervezet adta ki...

Téma: Misztikus vallástörténet
A táltos, a fény harcosa 2017-06-23

Táltosaink legtöbbször fehér bika képében küzdöttek meg a fekete bika alakját felöltő gonosszal. Mint Diószegi Vilmos írja: „Az állatalakban viaskodó táltosok nem akármilyen, hanem meghatározott színűek. Ha bikaalakban küzdenek, akkor a bikák színe mindig ellentétes: világos (fehér vagy szőke) bika viaskodik a sötét (füstös vagy fekete) bikával.”...

Téma: Misztikus vallástörténet
Szertartás az Attila-tónál 2016-08-30

„A Teremtő velünk van.” Mondták: „Nem láthatjuk, de itt van velünk.” És ez az, amit mondok, tegyük mindezt nyitott szívvel. És már csak egy dolgot mondok, annyit, hogy köszönöm, hogy ma itt vagytok velünk. És reméljük, hogy azokon a napokon, amikor itt vagytok, azokon, amit az utazással töltötök, a Teremtő mindig veletek lesz, és minden kívánságotok valóra válik.”

Téma: Misztikus vallástörténet
Mit tudunk Mária Magdalénáról? 2016-07-04

Mária Magdaléna Jézus mellett volt, amikor meghalt. Tanúja volt szenvedésének a kereszten. A gnosztikus evangéliumok szerint ő volt az első apostol. Joggal tehetjük fel a kérdést: Ha Mária Magdaléna olyan fontos volt Jézusnak és a kialakuló keresztény teológiának, miért nem említi az Újszövetség bővebben? Miért csak most hallunk róla? Miért csak a közelmúltban vonta vissza a római katolikus egyház a régi álláspontját, hogy jó útra tért prostituált volt?

1 2 >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR