- Blog -

Tudnak Önök egyetlen olyan országot mondani, amit az USA felszabadított a zsarnokság alól és ezután irigylésre méltó felvirágzásnak indult és ezzel együtt megvalósultak, kiteljesedtek a demokratikus elvek? Nincs ilyen ország. Amerika felszabadító háborúi során kizárólag áldozatok keletkeztek, beleértve azokat, akiket meg akartak menteni...

Téma: Alternatív történelem
A hunok története Atilla halála után 2019-02-06

Atilla hirtelen halála iszonyú nagy csapás volt Hunniára. A bajt nem a királyfiak meg nem értése okozta, mert nekik volt magukhoz való eszük annak a felismerésére, hogy mindnyájuk ellen, akik Atilla-ivadékok, az eddig szövetséges gótok állnak szemben. Atilla fiainak nem lehetett „bemesélni” azt, amit az utókorral hitettek el a római vallás tanítói - nevezetesen -, hogy apjukat a „részegségben eleredt orravére” ölte meg...

Téma: Eltitkolt igazságok
A Nefilimek: szex és félistenek 2019-02-05

"Kétszáz Anunnaki férfi a saját kezébe vette a sorsát, esküt tettek, hogy együtt viszik véghez a tervet, együtt vállalják a következményeket, és feleséget szereztek maguknak az emberek lányai közül. A következmény teljesen váratlan volt. Erre nem számítottak, amikor az Ádámot teremtették. Félistenek születtek..."

Téma: Alternatív történelem
A magyar ősvallás Turánban 2019-01-17

A turáni népfaj úgy keletkezett, hogy Kr. e. több mint tízezer esztendővel, mikor az addig vízzel borított Turáni Alföld száradni kezdett, a víztől elhagyott területekre keletről mongol, délről pedig árja népek tódultak, akiknek érintkezéséből és keveredéséből egy új népfaj állott elő, a turáni. A turáni fajban tehát kell lenni mindkét alapfaj testi és lelki tulajdonságaiból; nyelvében kell lenni mindkét faj nyelvéből és vallásában is mindkét faj vallásából...

Téma: Alternatív történelem
Attila sírja 2019-01-11

Sötét éjszaka titkon temettetett el Attila, hogy senki ne tudná hol lenne teste elrejtve. Aludj „Isten ostora”, aludj észrevétlenül, járjon vihar és szellő sírod körül. A szobrot, melyet kiérdemeltél, a nemzet méltóságos óriás alakban meg fogja adni, kardodat és győzedelmi zászlódat teszi rá diszitvényül, és meg fog hajolni előtte tisztelet és rettegéssel...

Téma: Összeesküvés elméletek sorozat
Isten nevében? 2019-01-11

Vég nélkül lehetne sorolni az Isten nevében elkövetett gyilkosságokat, a lehető leggonoszabb hatalmakkal (pl. a nácikkal) való ördögi szövetségkötések, számító paktumok történeteit, azonban akadnak olyan esetek is, amelyek nem is oly régen történtek és arra mutatnak rá, hogy a Vatikán kicsit sem szentéletű urai éppen oly kegyetlen és rideg számítások szerint gyilkolnak meg bárkit, mint a CIA, a KGB vagy a Moszad…

< 2 3 4 5 6 >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR