- Blog -

Az emberiség eltörlésének szándéka

Idegen lények
2019-03-09

Enlil kérlelhetetlenül próbálta újra és újra, igen hosszú ideig a földieket eltörölni a Föld színéről. Módszere azonban, az állatok megbetegítése, a növények elszárítása, a víz és a föld megmérgezése – mindennemű, rosszindulatú tett, amelyek végeredményben a bolygót tették beteggé, ugyanazt a bolygót, amelyen ők, az Anunnakik is laktak...

Még mielőtt végső, népirtó tervéhez érkezne (az özönvíz alkalmazásával), Enlil kérlelhetetlenül próbálta újra és újra, igen hosszú ideig a földieket eltörölni a Föld színéről. Módszere azonban, az állatok megbetegítése, a növények elszárítása, a víz és a föld megmérgezése – mindennemű, rosszindulatú tett, amelyek végeredményben a bolygót tették beteggé, ugyanazt a bolygót, amelyen ők, az Anunnakik is laktak; Sumer saját állat- és növényvilágát (még ha a vezetők saját ültetvényeit és jószágait meg is kímélték ezek az átkok).

Ezt Enlil ötödik aktusának tekinthetjük: az emberiség és a Föld elátkozása azzal a céllal, hogy elpusztítsa az emberiséget. Az özönvíz előtti időszak történeti beszámolóit az Atrahaszisz eposzból, az özönvíz akkád nyelven írt, babiloni beszámolójából ismerjük. Az eposz hőse Atra-Hasis – a sumér Ziuszudra, vagy a bibliai Noé. A név jelentése az akkádban „kiemelkedően bölcs”, Ezzel a jelzővel Enki látta el. Az eredeti akkád szövegen kívül számos táblát találtak sumér, babiloni, asszír és kánaánita nyelveken, amelyek tartalmilag hasonlítanak egymásra, és lehetővé tették a kutatók számára, hogy egy közel teljes beszámolót állítsanak össze.

A szöveg valójában közvetlenül a kezdeteknél indul, amikor még az Anunnakik dolgoztak az aranybányákban, majd fellázadnak. Ekkor megállapítja, hogy, mikor a földiek megsokasodtak (mint azt tudjuk, keményen dolgoztak az isteneik szolgálatában, és ők viselték Sumerben a nappali munka összes terhét), Sumer éjszakáit szeretkezéseik (vagy „összekapcsolódásaik”) zajával és hangos kifejezésével (pontosabban „nyilatkozatával”); és ez gátolta Enlilt az alvásban!

A birodalom szélesedett, a népek szaporodtak; szanaszét hevertek a mezőn, mint a vadbikák. Az Istent zavarták üzekedéseik; Enlil Isten hallotta az ő felkiáltásaikat, és azt mondta a nagy istenek[nek]: „Elnyomóvá váltak az emberiségnek felkiáltásai; egybekelésük elűzi szememtől az álmot.”

Sitchin ezzel kapcsolatos kommentárja: „Enlil – aki ismét az emberiség vádlójának szerepében látható – ekkor büntetést rendelt el.” Az első terv, amivel Enlil megpróbálkozott, hogy az emberiséget járványok és betegségek révén tizedelje meg. Sitchin azt mondja, hogy „az eposz akkád és asszír verziói ‟fájásokat, szédülést, reszketést, lázat‟ emlegetnek, valamint ‟járvány, betegségek, pestis és dögvész‟ érik az emberiséget és a jószágokat, miután Enlil büntetéseket követel”. Atra-Hasis/Noé, Enki/Ea vér szerinti fia egész életében az isten védence volt. Atra-Hasis maga mondja az eposzban: „Ea, az én uram templomában éltem.” Így Enkit hívja segítségül:
Ea, ó, uram, az emberiség nyög. Az istenek haragja elemészti az országot. De te vagy az, aki teremtettél minket! Oldozz fel minket a fájdalmak, a szédülés, a reszketés, a láz alól!

Ekkor Enki megpróbálkozik valamivel, ami egy bizonyos pontig meg is védi az embereket (a tábla erre vonatkozó része sérült). De Enlil hamarosan rájön, hogy nem volt képes lecsökkenteni a földi népességet, és újra dührohamot kap. Ekkor születik meg második terve, amely az emberiség éheztetéssel való eltörlése: „Legyen megvonva az emberektől minden készlet… Az esőisten tartsa vissza odafentről az esőjét. Odalent ne folyjanak a vizek az ő forrásaikból.” És ennek hatására a Föld kiszáradt a hőségtől, és szörnyű aszály köszöntött be: „A föld méhe nem hordott gyümölcsöt, a növények nem rügyeztek… a széles mező sóval volt beszórva.” Enki ekkor azt a zsarnoki parancsot kapja, hogy „akassza meg a tengereket”, hogy az emberek ne férhessenek hozzá a tengerben bőségesen hozzáférhető táplálékhoz sem, így sem hal, sem a tengerből származó egyéb élelem nem jut el a városok lakosaihoz. És Enki köteles végrehajtani a Föld parancsnokának utasításait.

Ez a megpróbáltatás, a szövegek alapján, „hat sha-at-tam”, azaz shar idejéig tartott (azaz hatszor 3.600 évig!). A negyedik shar idején „zöldnek tűnt az arcuk; görnyedten rótták az utcákat.” És a hatodiknál, „a gyermekeket készítették el élelemnek… az egyik ház a másikat falta fel”. Atra-Hasis tovább esedezett Enki segítségéért Enlillel szemben, aki eltökélten akarta elpusztítani az emberiséget: „az ő istenének házába… betette a lábát… könyörgött minden nap, minden reggel áldozatot mutatott be… istenének nevét szólította”.

Enki végül úgy ítéli, hogy ami sok, az sok, és úgy dönt, megkerüli Enlil gyilkos utasításait. Stratégiát állít össze az emberek számára, hogy hozzáférhessenek az általa uralt tenger kincseihez. Nem kevesebbet indít ezzel el forradalomnál; azt mondja Atra-Hasisnak, hogy kérje meg az embereket a szerveződésre, és mindenhol hirdesse a jelszavakat: „Nagy zajt keltsetek az országban… Ne tiszteljétek isteneiteket, ne imádkozzatok istennőitekhez”. Ezek a sorok sérültek, de amíg tart a forradalom, Enki néhány emberét elküldi, hogy titokban pusztítsák el a gátakat, amik az embereket elzárják a tenger és a halászat elől. Ezzel (Enki tervének megfelelően) a lázadó tömegek lettek hibáztatva.

Enlil „tajtékzott a dühtől”, és érezte, hogy gyűlölt testvére is kivette a részét az eseményekből. Azonnal elküldte őreit, hogy elfogják Enkit, és vigyék hozzá, miközben ő összehívta a Gyűlést. És most szokásos, despotikus stílusában száll szembe Enkivel: „közösen hoztunk meg egy döntést… azt parancsoltam… a zárat, a tiltást a tengeren, te [Enki] őrzöd a te rakétáiddal, de mégis eleséget biztosítottál az embereknek.” Enki, ahogy tervezte is, a lázadásra hárítja a felelősséget. Enlil azonban továbbra is erősködök, ezt és azt kikényszerítve Enkiből – többek közt arra utasítja, hogy „hagyjon fel az emberei etetésével”. Jegyezzük itt meg, hogy Enki Anunnaki úr, királyi herceg, és hogy ő Eridu isten-ura, amely város Sumerban a legközelebb helyezkedik el a tengerhez. Azaz Enlil azt parancsolja, hogy hagyja saját városa lakóit éhen halni, és rajtuk kívül még Sumer minden egyéb földi lakóját is – a hallgatólagos törvény ellenére, amely minden istentől (vagy királytól) megköveteli, hogy népe védelmezője legyen. Továbbá, Enlil ezt a túlzott, tömeggyilkos parancsot és az erőszakoskodást egyenesen az Istenek Gyűlésének közepén adja elő, és egy isten sem próbálja megfékezni a főparancsnokot (Enkit leszámítva).

Még mindig a Gyűlésben vagyunk, az Atrahaszisz szövege felidézi, hogy hirtelen [Enkinek] elege lett az ülésből; Az Istenek Gyűlése közepén hatalmába kerítette a kacagás. Hangosan nevet. Hatalmas nevetéssel. Az idősebb, nagy istenek kizökkennek az egyensúlyból. Talán túl messzire mentek… túlzottan behódoltak volna Enlil bosszúszomjas tervének? De Enlil mindenkit rendre utasít, és eszükbe juttatja, hogy az emberiség kiéheztetésének terve egy olyan döntés volt, amelyet közösen hoztak meg a Gyűlésen. Enlil szokás szerint képes volt lefegyverezni a többi istent, és az Istenek egész Gyűlését rávette, hogy támogassa bűnös elképzeléseit. Emlékezzünk, hogy szerencsétlen Enlil nem tudott aludni – és ez nem semmi! És nem jutott eszébe egyetlen más megoldás sem, hogy megszűnjön a zaj a temploma körül (például falak felhúzása a templom köré, vagy a földiek távolabb tartása), csak az, hogy megölje az összeset! – ami Enlil taktikáiban végig jelen van alapvető dogmaként. És most az isteneket köti előzőleg meghozott döntésük.

Enlil ekkor, miután visszaszerzi fenséges helyzetét, megtámadja Enkit, amiért folyamatosan megszegi a szabályokat (helyesebben az Enlil által kifőzött, általa és az Istenek Gyűlésének állítólag egyhangú döntése által hatályba helyezett szabályt). Ezután Enlil kijelenti, hogy rendelkezik tartalék tervvel is; elmondja, hogy óriási özönvizet jósolnak, amit felhasználhatnak a földiek elpusztítására. Ekkor megkéri egyenként az összes istent, hogy esküdjenek meg rá, nem osztják meg ezt a hírt az emberiséggel. Ezt kifejezett nyomatékkal kéri Enkitől. Enki visszautasítja testvérét:
Miért kötsz meg egy esküvel? Felemeljem tán kezemet saját embereim ellen?

Az egybegyűlt istenek azonban, akiket megigézett földi vezetőjük, rákényszerítik a titoktartási esküt. Így született meg a leghatalmasabb istenek Gyűlésében (amelynek vezetőjének mindent tudónak, igazságosnak kellene lennie, az igazság bajnokának, magának a megtestesült jóságnak) az emberiség kiirtásának barbár, teljességgel ostoba ötlete a nagy özönvíz segítségével – meg sem fontolva, mi lesz az özönvíz következménye, legyen szó róluk magukról, a sumér civilizációról, és az országról. Sitchin szerint az akkád kifejezés, amit időbeli egységként használtak (egy sha-at-tam) annyit jelent: „elmúlás”, és a sumér shar (3.600 év) fordítása. A kutatók ugyan „egy évnek” fordították, fel sem ismerve közben, hogy egy nibirui évről beszélünk, az asszír változat a sokkal precízebb „Anu éve” kifejezést használja. Így tehát az emberiség elátkozása annak elpusztítása érdekében hét sharon át tartott, egészen az özönvízig, azaz 25.200 földi éven át.

Sitchin a hét elmúlást, amelyeknek során a Földet terméketlenné tevő, rendkívül kemény időjárások alakultak ki, körülbelül Kr. e. 36.000-től az özönvízig datálja, ami körülbelül Kr. e. 11.000-ben történt. Emlékezzünk, hogy (a kevert származású) Ubartutu/Lámekh Kr. e. 77.000 környékén vált Suruppak első (hivatalosan is kikiáltott) királya, fia, Ziuszudra/Noé uralkodása pedig Kr. e. 49.000 környékén kezdődött – azaz 38 évezreddel azt megelőzően, hogy Enki megmentette az özönvíztől. Ez azt jelenti, hogy Ziuszudra/Noé, Enki természetes (bár titkos) fia volt, megörökölte a félistenek hosszú élettartamát. Nem sokkal azt követően, hogy a hullám elhalt az Ararát hegyén, Enki lényegében ezt mondta Enlilnek: Jobb, ha kétszer nézed meg magadnak ezt az embert, az ő hatalmas bölcsességét és eszességét, mert ő lesz a jövő emberiségének magja. Ezen a ponton Enlil hirtelen megvilágosodott, és váratlanul felajánlotta Ziuszudrának, hogy menjen, és éljen velük, az istenekkel, ami az Anunnakik kvázi-halhatatlanságának megöröklésével járt volna.

Sitchin szerint a Föld elátkozása egybeesik az új jégkorszak elérkezésével, ami a kutatók becslései szerint hirtelen ért véget, durván abban az időszakban, amikorra a mezopotámiai feljegyzések az özönvizet teszik. Ez az utolsó jégkorszak, valamint a Föld elátkozása, valójában korábban megkezdődött, méghozzá Kr. e. 73.000 évvel; visszafejlődött emberek vándoroltak ebben az időben a Földön, és kíméletlen időjárási viszonyok uralkodtak. A kegyetlen szenvedés hét sharja (egészen Kr. e. 11.000-ig) volt ennek a hátborzongató időszaknak a kicsúcsosodása.

Mikor Sitchin kiadta a Földi krónikák sorozat első kötetét, 1976-ban, kilátástalan helyzetben lettünk volna, ha el kell magyaráznunk, egy nagy fejlettségű tudomány hogyan tudta olyan módon befolyásolni a klímát, hogy visszatartsa az esőt, felszárítsa a forrásokat és a föld alatti vízgyűjtőket, egészen a pusztító szárazság előidézéséig. Az új technológiák, és a többé-kevésbé titkos kísérletek és fekete projektek, mint például a HAARP (High Frequency Active Auroral Research Program) létesítmény Alaszkában, mostanra világossá tették számunkra, mennyire számos módon lehet hatást gyakorolni az időjárásra. A szárazság létrehozásának és ellenőrzésének feladatát az időjárásért felelős Anunnaki istenre bízták: Adadra, a viharistenre, Enlil legifjabb fiára, akinek egy villám volt a jelképe. Sitchin fejti ki a Lost Realmsben, hogy Adad vezeti az aranybányászatot is Közép- és Dél-Amerikában, és ott Viracochának nevezik – ő az inkák viharistene. Pontosan ez volt Enlil terve, ahogy azt az Atrahaszisz szövegében is olvashatjuk:
„Az esőisten [Adad] esői legyenek fentről visszatartva; alant ne emelkedjenek a vizek ki a forrásokból. A szél fújjon, szikkassza ki a földet; a felhők vastagodjanak, de tartsák magukban a vizeket.” Majd, „a vizek nem emelkedtek a forrásukból; a föld méhe nem hozott gyümölcsöt; a növények nem csíráztak.”

A titkos hadászati tudomány és technológia más-más módokon, de mára már képes egy egész terület hőmérsékletét észrevehetően megnövelni, vagy villámokat és mennydörgéseket generálni, hogy a zuhogó eső felhőit felszakítsa egy területen, ezzel szárazságot indukálva egy másikon. Enlil egy másik Anunnakit bízott meg az emberiség éhezéséhez szükséges feltételek megteremtésére. Azt mondja a Gyűlés során, Enki összezavarása érdekében: „Én parancsoltam, hogy a Mennyek madara, Adad őrizze a felsőbb régiókat; hogy Sin és Nergal őrizze a Föld középső területét; hogy a tenger elzárását, elreteszelését te [Enki] őrizd a te rakétáiddal.” Az atmoszféra és az időjárás, a szárazföld és a tenger – minden felügyelet alá került, hogy szörnyű szárazságot hozzanak létre, amelynek célja az emberiség megtizedelése vagy elpusztítása. És jegyezzük meg, Enkinek kellett volna a népet (saját népét, akiket érzelmesen „az én embereimnek” nevez) elzárni a halászattól, ezáltal pedig a tengeri élelem megszerzésétől, méghozzá rakétákkal – repülő, robbanótöltettel rendelkező gépekkel, amelyek robbanásai vagy elűzik, vagy megölik a halakat! Ráadásul ezt a tenger elérését lehetetlenné tevő falak mellett! Ez valódi hadviselés volt a saját népe ellen.

Az istenek nyilvánvalóan maguknak is megtartottak valamennyi erőforrást, mivel – eltekintve attól, hogy magukat is táplálniuk kellett – Enkit megvádolták azzal, hogy tevékenyen részt vett a „készlet rendelkezésre bocsátásában az emberek számára”, és „a kukoricakészletein gyarapodott a nép.” Mikor Noé neki könyörög, hogy kerülje meg Enlil parancsait, azt nem azért teszi, mert ő maga éhezik (mivel Ea templomában élt), hanem mert a nép, amely fölött királyként uralkodott, és amelyért ennélfogva felelősséget kellett vállaljon, szüntelen, kegyetlen szenvedést és pokoli körülményeket kellett elviseljen. Emlékezzünk azonban, hogy nem csak az emberek tizedelődtek az éhínségtől, de a jószág és a vadállatok is, a növények és a termés pedig kiszáradt – így tehát az emberiség tragikus próbatétele természetesen más-más módokon, de magukra az istenekre is hatással volt, nem csak az élelmiszerkészletüket érintve, de az országban való szabad közlekedésüket is. Ahogy azt a pszichológiából tudjuk, a börtönőrök maguk is a börtön szabályainak foglyai.

Az Anunnaki istenek tehát korlátozva lettek saját szabadságukban, életmódjukban, élvezeteikben, az Enlil elrendelte drasztikus szankciók által. Ez azonban a legkevésbé sem befolyásolta Enlilt, és azon tűnődhetnénk, vajon élvezett-e valaha is bármit, leszámítva csillapíthatatlan hataloméhségét és a hatalma fitogtatását. Tehát újra, ötödik aktusában, az ember és a Föld vádolásával, majd a járványok és éhínség elrendelésével, amelyek célja az emberiség megtizedelése, a fortélyos Enlilt láthatjuk, a Föld parancsnokát, a törvényes örököst, az Istenek Gyűlésének első megszólalóját, ahogy minden, ráruházott hatalmat felhasznál az emberiség üldözésére, azzal az eltökélt szándékkal, hogy eltörli őket a Föld színéről. És most újra láthatjuk Enkit, ahogy kétszer is az emberiség megmentésére siet – még akkor is, ha mindezt hosszú idő elteltével teszi. Először megállítja a járványokat és betegségeket (az Anunnakik nyilvánvalóan immunisak voltak mindezekre a betegségekre, amelyeket az emberekre szabadítottak); Enlil ezt követően bukni látja a tervét, és dühösen panaszkodik a Gyűlésnek, hogy „az emberek nem apadtak el; nagyobb számban vannak jelen, mint annak előtte!”. Utána pedig, mikor Enlil új tervét valósítja meg, amellyel az emberiséget az időjárási feltételek manipulálásával akarja kiéheztetni, Enki a földi istenek elleni színlelt felkelése során saját embereit bízza meg a tengeri és folyami erőforrások katonai blokádjának és gátjainak elpusztítására.

Jegyezzük meg, hogy az istenek hódolatának sztrájkja a valóságban sokkal nagyobb forradalom volt bárminél, amit el tudunk képzelni. Abban az időben a hódolat (amely kifejezés, idézzük fel, a héberben „munkát” jelent) feladatával együtt járt számos egyéb feladat és szolgálat is, így például az istenek igényeinek kielégítése, ételeik előkészítése, a templomokat, a szálláshelyeket és a hatalmas birtokokat érintő feladatok ellátása, ételáldozatok bemutatása (gyümölcsök, gabona, halak, vágóállatok), valamint minden társadalmi és városi feladat is, így többek közt az építkezések, valamint a mezőgazdasági és földművelő munkák elvégzése.

Részlet Chris Hardy "Az Anunnakik háborúi" című könyvéből

Megnézem a könyvet

<<< >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR