- Blog -

A szabír-magyar őshaza jelentősége

Alternatív történelem
2016-12-19

Rendkívüli jelentőségű a magyar őshaza földrajzi helyének a meghatározása, hiszen sok téves elmélet terjedt el ezzel kapcsolatban. Magyar őshazán a legrégibb, a Földön beazonosítható lakhelyünket kell értenünk, nem egyszerűen csak egy nagyon régi, ősi hazát, mint amilyen a Kárpát-medence...

Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913-959) feljegyezte a magyarok rejtélyes régi nevét, a „szabartoi”-t. E név kétségkívül szoros kapcsolatban van, illetve azonos az ősi észak-mezopotámiai Szubartu nevével, amely a szabírok országát, a sumérul szubir-nak nevezett nép földjét jelentette akkád nyelven. A szabírok másik neve hurri volt. A sumérok „Szubir-ki”-nek (= ’szubir föld’) nevezték Észak-Mezopotámia egy részét, a Habúr folyótól keletre fekvő területet. E „szubir” név az Asszír Birodalom idején „szabir” (Sabiresu) alakban tűnt fel. A Kr.e. III. és II. évezredből származó akkad szövegekben fordul elő „Subartu”-ként.

Bíró József, aki sokat és alaposan kutatta a szabír magyarság őstörténetét, írja összefoglalóan: „A Felső- és Alsó-Zab folyók térköréből, az i. e. 10. évezredből, a régészeti leletekkel is igazolható Szabír-Őshazából indul útjára a szabír-magyarok őstörténete.” Szerinte a szabírok vagy subarok a magyarok és hunok ősei voltak, az első földművelő nép, „amelyik a növények meghonosításával és az állatok megháziasításával elindította az ún. agrárforradalmat.” 4 (Fontos ezzel összefüggésben, hogy a magyar népnév alapja, a mag lényegében egyedülit, kezdetet, okot is jelent, akárcsak a tojás [ami szintén tekinthető egyfajta „mag”-nak]; és hogy a hun népnév maja nyelven éppúgy „egy”-et [azaz elsőt is] jelent, mint a latin unus). A székely névnek is van ’mag, közép, belső’ jelentése.

A szerencsétlen sorsú, kihalófélben lévő manysi rokonaink – egyébként a fekete hunok maradékai – ősi énekeiben tömegesen fordul elő a „sober” (vagy „saber”) név, mint a szabír nép emléke. A szabírok pedig nem mások, mint a fehér magyarok, a 7 törzsből álló, „kései avar”-nak is nevezett „korai” honfoglalók, akik az arab hódítás miatt menekültek el Iránból, akárcsak a többi, ún. finn-ugor nép.

A „szabir” név éppúgy a (gabona-) „szem” ősszavunkra vezethető vissza, akárcsak a „zab” szavunk (vö. héber „seber” = szem, mag7). Manysi énekekben együtt említik a Saber és Kemi nevezetű ős-szülőket, sőt, e neveket egyes ezüstfajtákra is használják. A Saber és Kemi nevek a Szem és Khám megfelelői. (A gabona-szem a női „mag” szimbóluma, és az ezüst a Hold féme. Mindez régi matriarchális kultusz emléke lehet.)

Endrey Antal 1982-ben megjelent könyvének Szubartuval és a hurriakkal foglalkozó fejezetében fogalmazza meg azt a következtetést, hogy Nimród hurri király volt. A Krisztus előtti második évezred közepén Felső-Mezopotámia és Szíria északi része tele volt hurrikkal, vagyis szabírokkal. De Palesztina déli részéig is eljutottak!

A szabír-magyarok mitikus ősének, Árpádnak a neve egy észak-szíriai ősi (szabír?) városnak a nevével egyezik (ami az Ószövetségben is többször szerepel: pl. Jer 49, 23; Iz 10,9) És a szabír őseink által nemesített két legfontosabb vad gabonafajta közül az egyik, a korábbi éppen az árpa volt, amelynek a gén-centruma a Termékeny Félhold területén, Észak-Mezopotámiában és Észak-Szíriában található.

De más magyar nevek is megtalálhatóak voltak az ókorban ugyanezen a területen. Így a Teremtés könyve (Mózes I.) szerint Keszed Nákhor fia volt (Ter. 22, 22). Ebben felismerhető az ős-magyar Keszi törzsnév –d képzős alakja, ami a székelyeknél Kézd változatban ismert és használatos. Egy hurri mítoszban pedig Keszi nevű vadász szerepel, mint Gernot Wilhelm német kutató könyvéből megtudjuk. (Szintén székely vonatkozású, hogy az ugyancsak észak-mezopotámiai eredetű Ábrám neve egy székely törzsnévvel, az Ábrán-nal egyezik.) Nakhor háráni volt (Hárán még az arab hódítás után is szabír város volt!), és valóban Hárán mellett volt egy Nakhor nevű város.

Árpád a fehér magyarok, azaz szabírok egyik mitikus őse volt, neve éppen ezért jelent gabonaszemecskét. (Az árpa a szabír-magyarságnál növényi totem lehetett, amitől a táltos-hős fejedelem fogant! Lásd pl. Köles című mesénket, amelynek három hőse Árpa, Zab és Köles!) És Árpád város ezért volt éppen a szabír (hurri) területen az ókori Észak-Szíriában! A szabírok egyik legősibb városa a Hold-kultuszáról is híres Hárán (Harran, Carrhae) volt. (A Hárán városnév „Carrhae” változata erősen hasonlít a mi ősi „Kér” törzsnevünkre.) „Amikor Mahmun kalifa 830-ban elindult Bizánc elfoglalására, Mezopotámiában meglátogatta Carrhae (Harran) lakosait, akik szabiroknak nevezték magukat... Voltaképpen szíriai pogányokról van szó, akik kifejezett csillagkultusznak és mágiai rítusoknak hódoltak. A szabirok... elzarándokoltak Egyiptomba, Agathodaimon és Her-mész Triszmegisztosz piramissírjaihoz...”13 Kákosy László írja: „Az arabokhoz az iraki mandeusok és a harráni szábiusok közvetítették a késő antik misztika és mágia tanait. A szábiusok fő prófétája Hermész volt, de Aszklépiosz, Tat, Zóroasztér, Homé-rosz és Orpheusz is szerepelt irodalmukban. A szábius vallás részben egyiptomi eredetű volt, ezt bizonyítják a piramisokhoz és a gizai Szfinxhez tett zarándokutak is. Gizában fáklyás ünnepeket tartottak, imádkoztak a Szfinxhez és áldozatokat mutattak be.” Így válik érthetővé, hogy miért szerepel ún. „késő avar” (szabir-fehér magyar) övvereten a lanton játszó Orpheusz! Tehát még az arab hódítás után is megmaradt szabír népünk egy része Háránban; őket kereste fel Kr.u. 830-ban Mahmun kalifa. Ők őrizték meg a hermetikus iratokat is. Az ősi kapcsolat az észak-mezopotámiai szabír és az egyiptomi-kánaáni magyar törzseink között évezredeken át fennállt. Ennek az emléke maradt meg a bibliai Ábrahám- és Jákob-mondakörben. Hiszen Ábrám (Ábrahám) is Hárántól Egyiptomig vándorolt, és Jákob útja is elvezetett Háránból Egyiptomba. Ez azt jelenti, hogy szabir törzseinknél élt az egyiptomi rokonság tudata, ezért zarándokoltak el rendszeresen Észak-Mezopotámiából Egyiptomba.

A gabonafélék őseink számára magát az életet jelentették, bizonyára legősibb és legfontosabb táplálékaik voltak. (Ezért hívja a magyar a búzát „élet”-nek is). A legrégibb háziasított gabona-fajtánk az árpa lehetett a Termékeny Félhold területén. Erre utal a szabír-magyar törzseink mitikus ősének Árpád neve és az, hogy a finn eposzban, a Kalevalában is az árpához fűződnek a legősibb mitológiai képzetek.

A régészeti kutatások megállapították, hogy a „a termesztett kétsoros árpa keletkezési központjának a Zagrosz hegység nyugati elődombvidékét kell megjelölni, azt a területet, amely a Khaburtól (Észak-Kurdisztán) Úr vidékéig tart a két folyó, a Tigris és az Eufrátesz mellékén.

A magyar nyelvben nem véletlenül egyezik meg a gabona-szem és a látás szervének (szem) a neve: ez egy nagyon ősi mitológiai alapú azonosítást jelent. A gabonaszemek formája hasonlít az emberi szemekére és a női „szemérem”-re. Az emberi szemek égi analógiáit a Napban, Holdban és a csillagokban látták. (A Nap hurri, azaz szabír neve pl. Sim-egi, vagyis Égi Szem volt.) Ősi törzseink ezért nevezték el saját magukat is a (gabona-) szemekről és magokról (szabír és magyar = a szem és a mag népei! [v. ö. a zab szavunk is a szem egyik módosulata, ráadásul a búza fordítottja]).

Éppen Szubartu területén, vagyis szabír törzseink őshazájában tárták fel az ún. Szem-templomot, ahol szem-idolok ezreit találták. E „prehistorikus” templom éppen a magyar névadású Habúr folyó medencéjében került elő.

A mindmáig egyik legzseniálisabb magyar őstörténet- és ős-vallás-kutató Fáy Elek 1910-ben megírta, hogy „a nemzetünknek magyar nevét adó ága a kár nép volt, amelynek Makar, Maker, Magor (mag-erő) istentisztelő része, az ő istenéről nevezte magát makar vagy magyarnak.

A kár népnek őshazája pedig az a Subartuval keleten összefolyó (a Van-tótól nyugatra fekvő) Khária ország lehetett, amelyet I. Thiglat-Palazár – a szomszédos vidékekkel együtt – feldúlt.” Fáy szerint a károk (akiknek neve a mi Kér törzsnevünkben maradt fenn, ami a bizánci császár szövegében „kara-nak a törzse”-ként szerepel Czeglédi Katalin helyes fordításában) eme őshazájukból áradtak ki Szíriába és Kánaánba még a történelmi idők előtt. Károk (azaz kérek) laktak sok égei-tengeri szigetet, pl. Karpathos, Kos és Szamosz nevűeket, valamint az ősi kis-ázsiai országot, Kariát.
(A berber-magyar nyelvi és más kapcsolatokat az magyarázza meg, hogy, mint Fáy írja, „a kár népben, illetőleg annak szíriai-kisázsiai részében – legalábbis igen erős, sőt talán éppen túl-nyomó vérvegyüléke lehetett a berber fajnak.”)

Tehát a Keszi és az Ábrán törzsnevek és a szabír népnevünk mellett egy másik magyar törzsnév, a Kér, illetve Kár is ugyanazon a területen (az észak-mezopotámiai Szubartuban és annak szomszédságában) mutatható ki az ókorban, ami nem lehet véletlen.

Szintén magyar (pontosabban: szabír) törzsnév a Kürt-gyarmat, amelynek „kürt” eleme jelentheti az ősi hangszert is, bár más értelmezés a „kurd” népnevet látja benne. (A kurdok az egykori szabír területen élnek.) Ian Wilson szerint a hurrik több törzsre oszlottak: „kurti, hatti, mitanni, urartu és musku (ez utóbbi minden bizonnyal a moszkioszok megnevezése).” Vagyis a magyar kürt (kurtu) törzsnév ezek szerint szintén hurri (szabír). Az őshazai magyar (pontosabban: szabír) gabonatermesztők települései évezredekkel korábbiak, mint a Kárpát-medenceiek. Az első nagy magyar betelepülés a Kárpát-medencei hazába kb. Kr. e. 5200 körül zajlott. Az észak-mezopotámiai, kis-ázsiai és palesztinai földműves telepek, melyeket a magyar (és magyar-rokon) etnikumú ősnép hozott lét-re, kb. 10-13 ezer évesek. A szabír-magyarság tehát azon a területen is, ahol Jézus született, őshonos volt, és kétezer évvel ezelőtt, sőt még az arab hódítás után is fontos alkotórésze volt a Közel-Kelet népességének, így Palesztinának is. Még akkor is, ha nagyobbik részük már nyelvet váltott, és pl. görög vagy arámi nyelvűvé lett, vagy éppen két nyelvet használt (az anyanyelvét és egy akkori „nemzetközi” közvetítő nyelvet).

A magyar nyelv ősiségét nemcsak csodálatos gyökrendszere bizonyítja és az, hogy mitológiát és bölcsességet rejt, hanem az is, hogy sok szava került át szintén régi, tekintélyesnek számító nyelvekbe, pl. a latinba, szanszkritba, ógörögbe és a héberbe. Ez az ősiség összefügg a kultúra kezdetével, és a közel-keleti őshazánkkal.

Részlet Bíró Lajos „A magyar Jézus és eltitkolt tanításai” című könyvéből

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR