- Blog -

Megjegyzések a magyar nyelvnek a finnugor nyelvcsoportba való tartozásáról

Eltitkolt igazságok
2018-02-10

Finnugor „ősnyelv” sohasem létezett. A nyelvészek találtak ki valami hasonlóféleséget teljesen hipotetikus úton és eszközökkel. Maga a közismert magyar „finnugor” nyelvész világosít fel minket erről, mondva: „Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén… szólnának hozzánk. Ennek következtében mind az alapnyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk.”

Valószínűleg azok a szakemberek, akik elfogadják azt a teóriát, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik – megütköznek mindazon, amit előadok. Szeretném tehát a tudományos érdeklődést az alábbi tényekre felhívni:
1.Finnugor „ősnyelv” sohasem létezett. A nyelvészek találtak ki valami hasonlóféleséget teljesen hipotetikus úton és eszközökkel. Maga a közismert magyar „finnugor” nyelvész (Hajdú Péter: Finnugor Népek és Nyelvek – Budapest 1962) világosít fel minket erről, mondva:
„Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén… szólnának hozzánk. Ennek következtében mind az alapnyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk.”

2.A „finnugornak” nevezett és egymástól nagyon különböző népeknek semmiféle közös történelmük nincs.

3.Az utolsó évszázadban a magyar kulturális ügyek és a nyelvtudomány vezető személyiségei nem magyarok voltak, hanem az Osztrák–Magyar Monarchiában – a magyarokat elnyomó osztrákokból kerültek ki, és így természetesen minden magyar nemzeti, és a nemzeti nyelvet szolgáló érdeknek ellenségei voltak. Így lett – ezen idegenek által – minden magyar tiltakozás ellenére, a magyar nyelv a finnugor nyelvcsoportba sorolva. Hivatalosan meg lett tiltva a magyar nyelv összehasonlítása minden „déli eredetű” nyelvvel, és ez az erőszak megakadályozta teljesen a magyar nyelvkutatást több mint 100 éven át. Most – 1973-ban – a jelenlegi magyar kormányzat is teljesen megtiltja a sumír–magyar azonosságok kutatását. A tudomány szabadságának nevében követelem ennek a soviniszta és erőszakos nyelvészeti dogmának – a finnugorizmusnak – a magyarságra vonatkozó teljes felszámolását és újbóli bírálat alá vételét. Hivatkozom a következő szakemberek megállapításaira:
a) finnugor nyelvészetben igen ismert MUNKÁCSI Bernát kiértékeléseit veszem segítségül, aki a finnugor–magyar vonatkozásokat és rokonosítási lehetőségeket teljesen viszszautasította, mondva:
„úgy látszik, hogy az urál-altaji népcsalád keleti ágának a sumír nép volt ősmestere, s hogy a sumír ékiratokban maradtak fenn az urál-altaji nyelvek legrégibb emlékei”.
b) Idézem Björn COLLINDER kutatási eredményeit is, aki megállapította, hogy a 45 „finnugor hangkészletből hiányoznak a következő MAGYAR fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ű, zs”. Ha ezek a hangok nem hiányoznának a finnugor hangkészletből, úgy besorolható lehetne oda a magyar nyelv, de mivel 14 fonémahiánnyal nem lehet rokonságot felfedezni, így teljesen logikus az, hogy a magyar nyelv származását és rokonsági viszonylatait a finnugor nyelveken kívüli idiómáknál keressük.

A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN

HISZEM, hogy előterjesztett adataim alapján javaslataim jogossága megítélhető. Ugyanis a történeti, régészeti és nyelvészeti azonosságok, valamint a vallásszemléleti és néprajzi összevetések azt bizonyítják, hogy a subur–subar–szabír népelem átkelt a Kaukázus bércein, és annak északi oldalán telepedett le. Megállapítást nyert az is, hogy az ott megtelepedett népek mind ragozó nyelvet beszéltek. Bebizonyítottam azt, hogy a sumír ragozás nyelvtanát és szórendjét megőrizte a subur–subarszabír–mahgar nép, és azt is, hogy ugyanez a nyelv fennmaradt a magyarok nyelvében. Talán egyetlenegy indokolás elegendő lesz e lehetőség valószínűsítésére… Az a felfogás ismeretes nyelvészeti körökben, hogy az összes semita nyelvek egy ún. „semita anyanyelvből” származnak. De semmiféle írott nyelvemlék nem igazolja ezt a feltételezést. Egyetlenegy hivatkozásunk nincs ily „közös” anyanyelvre vonatkozólag… és mégis minden semita nyelvész által elfogadott ez az „alapvető” hipotézis a semita nyelvrokonosításokra vonatkozóan.

Nem vethető fel akkor a hipotézise egy „ragozó anyanyelv” létezésének is…?… Olyannak, mely a SUMÍR, ARATTA-i, subur–subar–szabír nép nyelve volt…? Természetesen felvethető egy ilyen hipotézis is, de azzal a különbséggel, hogy ez a „feltételezés” abban különbözik a „semita anyanyelvi hipotézistől”, hogy a ragozó anyanyelv létezése írott nyelvemlékekkel bizonyítható. Ugyanis megtaláljuk ezt egy ékiratos sumír epikus költeményben, melynek eredete visszanyúlik az „első emberi műveltség” idejébe. Jó 5000 évvel előttünk lévő időbe. Így szól a szöveg: „az emberiség egy-azonos nyelven imádta EN-LIL-t”… és megemlíti az összes országokat, ahol az „egynyelvű” népek laktak… Ezeknek a népeknek az „egy-nyelve” ragozónyelv volt, hiszen sumír ékírású ez a nyelvemlék, ahogyan azt Kramer dolgozatából idézem: „…once upon a time the land Shubur and Hamazi Many tongued Sumer, the great Land of princeship’s divine laws, Uri, the land having all that is apropiate, The land Martu, resting in security, The whole universe, the people in unison, to EN-LIL in one tongue give praise.” (Nem adom a magyar fordítását Kramer szövegének, de végtelenül csodálkozom, hogy az alább eredetben közölt ékirat 7 sorát ő: many tongued Sumer, the great Land of princeship’s divine laws” („sokbeszédű Sumeria, az égi törvény hercegségének nagy országa”) értelemmel fejtette meg, amikor ott a következő ékiratos szöveg olvasható: EME NAM-LU KI-EN-GI … kur KAL-DA ME ami magyarul így hangzik: KIENGI EMBERISÉGÉNEK NYELVE… KÁLDEA NYELVE. Ékes bizonyítéka ez a szöveg annak, hogy KÁLDEA és a KÁL-ok népe az i. e. 4. évezredben már létezett.

Kramer fenti fordításában jól van (1. sorban) írva és fordítva a sumír ŠUBIR-KI… mint SUBURORSZÁG. Ez az a földterület, ahol az általam említett subur–subar–szabír–mahgar nép települt… és ez az a nép, melyet én a magyarral kapcsoltam össze. Miután ennek a SUBURORSZÁGNAK a nyelve is beletartozott abba az „egynyelvű” területbe, amiről ez a sokezer éves, ékiratos tábla tudósít, és SUMÍRORSZÁG is ilyen „egynyelvű”, ez a tábla bizonyítja a sumír–szabír azonosságot. Miután a történelmi adatok sokasága a szabír népet a magyarokkal azonosítja… a sumír–magyar nyelvazonosság kétségtelen bizonyítást nyer ezzel a csaknem 6000 éves nyelvemlékkel… és TUDOMÁNYSZOLGÁLATOT JELENT ENNEK A NYELVAZONOSSÁGNAK A RENDSZERES LEFOLYTATÁSA ÉS BIZONYÍTÁSA.

A felsorolt adatok ékes bizonylatai a nyelvazonosság létezésének. De nem is lehet másképpen. Mert ha ezt az „egynyelvű nagy népet” –a mai szakkifejezéssel – „urál-altajinak” nevezzük is, akkor a mai nyelvészeti álláspont szerint azt kell mondanunk, hogy: az urálaltaji nyelvcsaládba tartozó nyelvek egymás közötti rokonsága sokkal bizonyosabb, mint az indoeurópai vagy a semita nyelvek összetartozása. Ennek következtében az altaji vidékről származó és az urál-altaji nyelvek rendszerével teljesen azonos sumír nyelv az urál-altaji nyelvcsaládba tartozó összes nyelveknek, így a magyar nyelvnek is egyenes rokona. Tehát a sumír–magyar nyelvi hasonlítások és egyeztetések ennek – a már megállapított rokonságnak – a minőségi fokát kutatják. A kutatások oly váratlan eredményt mutattak fel, hogy a rokonsági fok maximálisnak minősítendő. Ugyanis eddig az összehasonlító nyelvtudományi kutatások még nem tudtak oly esetet felmutatni, ahol egy ma élő nyelv egész pontos részleteiben megőrizte volna egy történelem előtti eredetű, és ma már holtnak nyilvánított nyelv szókészletét, szótanát és nyelvtanát. Mert a sumír–magyar nyelvhasonlítás azt mutatja, hogy a magyar nyelv nemcsak megőrizte a sumír nyelvtant, szótant és szókészletet, hanem a saját nyelvében mindezt határozott és kimutatható formában gyakorlatilag érvényesítette, és ma is alkalmazza… csaknem változatlan minőségben. Esetünkben tehát nem egyszerű nyelvrokonságról van szó, hanem „nyelvátmentésről” – vagyis egy ősrégi nyelv anyagának és szerkezetének a megőrzéséről.

MÓDSZERÜNK

A nyelvazonosság kimutatásában alkalmazott módszerünket az alábbiakban ismertetjük:

1.Kiindulási alapunk: a babiloni kétnyelvű ékírásos szövegek. Ugyanis ezeken: a sumír nyelvű szöveg sumír nyelv szerkezete szerint van fogalmazva, míg az akkád nyelvű – az ős-arab–amorita–semita nyelvrendszer elemeit mutatja. Ebben az akkád szövegben azonban hemzsegnek a sumír szavak. Ezeket a mai kutatók „sumerogram”-nak nevezik, és bizonyságul szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a nagy Hammurabi birodalmában államnyelvként rendszeresített, és ma akkádnak nevezett semita nyelv bizony igen sok fogalomnak a kifejezését hiányolta, és a sumír nyelvből – az ékírás egész rendszerével együtt mindazt átvette, amire éppen szüksége volt. Láthatjuk tehát, hogy – a beszéd írásban való rögzítésének tanúsága szerint – a nyelvrendszert megtartotta a sumír is és az akkád is. Ki-ki a saját magáét, és mindegyik a saját rendszere szerint szerkesztette és írta le mondanivalóját… de a két nyelv szókincsének nagy részét közösen használták. Az akkád átvette – a saját nyelvénél sokkal színesebb és gazdagabb sumír nyelvből – a szavakat, és a sumír nép is megtanulta a közhasználatban lévő akkád kifejezéseket. Ezt a közös szóhasználatot valószínűsítik azok a fennmaradt összetett szavak, melyek két részből tevődnek össze. Egy sumír szóból és egy akkád szóból, de mind a kettőnek a jelentése ugyanaz. Tehát a babiloni lakosság ilyen szavakat is használt az egymással való könnyebb érintkezés végett.
Ilyen szavak pl. a következők: nyílás, átjáró, száj sumírul = KA. Ugyanaz akkád nyelven = PU. Az összekapcsolás eredménye a magyar nyelvben máig is létező babiloniai szó: KAPU. Másik példa: épület – sumírul = É. Ugyanez akkád nyelven = PIT. Ebből ered a babiloni összekapcsolt, magyarban meglévő ÉPÍT szó, valamint ennek összes változatai. Összejövetel, gyűlés sumírul = UKKIN. Ugyanez akkádul = PUHRU (L. 40.) UKKIN-POHÁR szóval maradt fenn mind a kettő a magyar nyelvben és ennek a szónak értelme: „ünnepélyes összejövetel”. A babiloni kétnyelvű iratok szókészletének a vizsgálata alapján az látszik bizonyosnak, hogy a Babilonban használt köznyelv az alábbiakból tevődött össze: a régi és a legkorábbi keletű ékiratokon is megtalálható sumír szavakból, a semita akkád nyelv szavaiból és a két nyelvből vett – azonos jelentésű – összekapcsolt szavakból.

2.A fenti három szókészletet hasonlítottuk össze a magyar nyelv megfelelőivel, és ez az összehasonlítás a következő eredményt hozta: eredeti sumír gyökszó mellett – Hammurabi akkád birodalmának hivatalos államnyelvéből átvett szavak tömegét és a sumír– akkád – azonos jelentésű – egybekapcsolt szavakat is megtaláltuk a magyar nyelvben. A további nyelvösszehasonlítás, a mondatok elemzésének összevetése pedig azt világosította meg, hogy ezt a háromféle szókészletet – a magyar nyelv – a sumír mondattan és ragozórendszer szerint alkalmazza.

3.A segédtudományok – különösen a néprajzi és összehasonlító vallástudományi kiértékelések – útján nyert eredmények, a babiloni hagyományoknak és tradicionális szokásoknak, a Kr. utáni 1000 körüli időben a már kereszténnyé lett magyarság birtokában való meglételét igazolják.
A fent elemzett módszeres vizsgálatok azt a következtetést valószínűsítik, hogy „a mai magyar nyelvnek azt a babiloni »stratumát«, melyet a fentiekben ismertettünk, oly nép hozta magával Babilonból, mely feltétlenül sumír eredetű – de végig élte Hammurabi Babilonjának kultúrfejlődését is”. Hogy ennek a népnek, mely ezt a babiloni szókészletet tartalmazó, de a sumírral azonos ragozó rendszerű nyelvet magával hozta – sumír eredetűnek kell lenni – bizonyítja Hammurabi korának történelmi állapota és a sumír és akkád – különböző fajú és beszédű nép – egymással való kapcsolata. Ezeket a körülményeket legbiztosabban a régészeti eredményekből szűrhetjük le, s talán legjobban Sir Leonard Woolley kutatásaiból értékelhetjük ki, aki a sumír UR város – Larsa időszakára vonatkozóan – a következőket írja:
„A Hammurabi uralma alatt gyorsan növekvő babiloni hatalom csökkentette a sumír kereskedelmet, és veszélyeztette UR város lakóinak a jólétét. Az egyre növekvő északi nyomást tükrözi vissza az, hogy a Baker tér 1. sz. házában egy sumír–akkád nyelvtant találtunk, mely SUNINGIZIDDA nevű kovács tulajdona volt – minden valószínűség szerint azért – mert üzleteit – vagy legalábbis azok nagy részét – akkád nyelven kellett lebonyolítania. A babiloni uralom növekedése által előállott kereskedelmi hanyatlás világítja meg az okát annak, hogy UR város lakói fellázadtak Hammurabi fiának uralma ellen. Teljesen világosan látható, hogy UR város állt a felkelés élén, és büntetésképpen – ebben a Larsa-időszakban épített – összes házait lerombolta a babiloni uralom.” (Woolley: Ur in Chaldäa. 180. old.)

Érdekes itt megjegyezni, hogy az említett kovács a CSENDUR-SANGU kápolna mellett lakott, mely istenség „a határon átkelő és a határ környékén utazók” védszentje volt. Sir Woolley megállapításából tehát láthatjuk azt, hogy a sumír és akkád nép egymással való érintkezésénél nem a szavak különbözősége – hanem a nyelvtani rendszer eltérése okozta a nehézségeket. Ugyanis, ha fordítva lenne, úgy az UR-i kovácsnál nem nyelvtant, hanem szótárat találtak volna.

A nyelvészeti eredményeknek ily módon történt kiegészítése után a módszeres egyeztetést az alábbi terv szerint folytatjuk le:
1.A Kr. elôtti 1750 év körüli – babiloni – kétnyelvű állapotból indulunk ki.
2.A magyar nyelvtant – a sumír nyelvtannal egyeztetjük, és az akkád nyelv szerkezetével nem foglalkozunk, mivel ez nem ragozó rendszerű.
3.A magyar szókészletet összevetjük a kétnyelvű ékiratok mindkét nyelvével – tehát a sumírral is és az akkáddal is. Tehát Babilonból indulunk el – a babiloni nyelvállapotból – először visszafelé – a sumír EME-KU és EME-SAL nyelvjárások felé a hangtörténeti kutatás szándékával. Az így nyert hangtörténeti eredményekből megállapítjuk a nyelvfejlődés különböző fokozatait, visszatérve a babiloni nyelvállapotig. Innen ismét a hangtörténeti kutatást tesszük folyamatba –, de most már a magyar nyelv felé. A kapott hangtörténeti eredmények szerint – a nyelvfejlődés különböző fázisait állapítjuk meg – ismét visszafelé – a babiloni nyelvállapotig.

AZ EGYEZTETÉS EREDMÉNYE

A fenti terv szerint lefolytatott módszeres egyeztetés a következő eredményt hozta: I.A sumír és a magyar nyelv között teljes nyelvtani azonosság áll fenn. II.Az összehasonlító nyelvkutatásnál eddig nem tapasztalt – hatalmas mennyiségű – sumír és akkád szót találtunk a magyar nyelv szókészletében azonos és módosult formában. III.A nagymennyiségű azonos szó jelenléte, és a módosult szavak hangtörténeti és nyelvfejlődési szempontból ellenőrzött szabályos és törvényszerű változása teljesen kizárja más nyelvek közvetítését.

Az így előálló végeredmény arra utal, hogy: „az a történelmileg már megállapított népcsoport, mely a Kr. u. 8. században már államszervezettel rendelkező – ún. honfoglaló magyarságnak –, a déli irányból származó egyik összetevő eleme volt, és az arab, valamint a görög megállapítások szerint a »szabar–subar–subír« elnevezést – mint népnevet viselte – a babiloni akkád szóbehatást szenvedett sumír nyelvszerkezetű beszédet vitte magával. Ez a módosult ős-sumír szerkezetű nyelv az, melyet már a Kr. u. 8. században magyarnak neveztek, és ez azonos a Kr. e. 4000-tôl írásban rögzített (eddig sumírnak nevezett) MAH-GAR nyelvvel.”

Részlet Badiny Jós Ferenc „Káldeától Isteg-gamig I-II-III” című könyvéből

Megnézem a könyvet

<< < >> >
Ez a honlap sütiket használ. A sütik el­fo­ga­dá­sá­val kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. Adatvédelmi nyi­latkozat: GDPR